Pártjaik előtt járnak az ellenzéki választók
A kormány ismét farigcsálja a választási törvényt, hogy nehezítse az ellenzék dolgát. Lakner Zoltán politológus szerint ez nem meglepő. A Fidesz gyengülésére is utal.
A kormány ismét farigcsálja a választási törvényt, hogy nehezítse az ellenzék dolgát. Lakner Zoltán politológus szerint ez nem meglepő. A Fidesz gyengülésére is utal.
A Dobszerda vendége Farkas Zoltán volt, akinek most jelent meg egy portrékötete - ennek apropójából beszélgetett a szerzővel Váradi Júlia.
Rossz időben, szerencsétlenül kétszerezi meg a rendészeti vezetők illetményét a kormány. A testületben, a közrendőrök körében felháborodás és keserűség van.
Azért jó volt találkozni Orbán Győzővel – mondta Zöldi Blanka, a Direkt36 újságírója, aki az Orbán apjának állami megbízásairól szóló írásáról, a cikk elkészítésének körülményeiről beszélt a Klubrádióban. Idősebb Orbán Győzőt az oknyomozó portál újságírója arról próbálta kérdezni, hogy mely állami projektekhez szállított építőanyagot a cége, és ebből mennyi közpénz jött be neki. Zöldi Blanka nagyon örült, hogy volt lehetősége kérdezni a miniszterelnök édesapjától, annak ellenére, hogy kevés információt kapott tőle. Szerinte már az is információértékű lehet az olvasóknak, hogy mennyire nem hajlandó erről nyilatkozni senki – tette hozzá.
Az Orbánt kritizáló, egyre fogyatkozó számú magyar médium elnémításának veszélyéről, a magyar korrupciós és jogállamisági helyzetről közölt riportot a Deutsche Welle. A német közszolgálati adó külön kitért a Klubrádió sorsára, amely a rezsim döntésére három hónap múlva elveszítheti sugárzási jogát. Az EurActiv című brüsszeli uniós hírportál szintén a magyar médiahelyzettel foglalkozik, de ezúttal kifejezetten abból a szempontból, hogy miként terjed Magyarországon az etnikai és más társadalmi kisebbségek diszkriminációja. Külföldi lapszemle a Klubrádióban.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a választási törvény újabb, tervezett módosításáról azt mondta: hogy Volner János „a Fidesz embereként mit és mikor ad be”, az nem befolyásolja az ellenzék stratégiáját. Megállapodtak a 106 közös egyéni jelöltről, a közös miniszterelnök-jelöltről és az előválasztásokról, ezt nem adják fel. Ha végül közös listára lesz szükség, akkor közös listán indulnak – tette hozzá.
A negyedik fázis adhat igazi bizonyságot egy vakcina hatásosságáról, amikor már emberek millióin tesztelik az oltóanyagot.
Ki gondolta volna, hogy minden hölgykorosztály legszívdöglesztőbb filmszínésze, George Clooney majd elrettentő példaként említi az Orbán-rezsimet, tűpontosan idézve, hogy Magyarországon elhallgattatják a szabad sajtót? Igaz, kedves Klubrádió-hallgatók?
Ami Borsodban egy cigányasszonynak 50 ezer, az Budapesten 300 ezer, vagy több. A szülész-nőgyógyászok kivételezett csoportot alkotnak, állami segítséggel - ez az ÚVN álláspontja.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője épp azelőtt esett át a koronavírus-teszten, hogy beszéltünk volna vele. Elmondta, a tanárok nagy többsége él a lehetőséggel, és bár nem teljesen pontos ez a vizsgálat, a semminél több. A szakszervezet most is úgy látja, az általános iskolákat be kellene zárni, úgy tesztelni az érintetteket, aztán fokozatosan visszaengedni a tanulókat, főleg az alsósokat.
Anti-Trump a külpolitikában – Európa szempontjából jó választás, hogy Antony Blinken lesz az Egyesült Államok új külügyminisztere – írja a német Handelsblatt. Az ő jelölése az jelzi, hogy Joe Biden szakítani fog az eddigi elnök nacionalista különutasnak nevezett politikájával. Washington vélhetően szorosabb szövetségre törekszik Európával.
Minden ellenkező kormányzati propagandával szemben a Trump-adminisztráció sem helyeselte Magyarország Kínával szemben tanúsított magatartását. Az új kabinet is hasonlóan kezeli majd a helyzetet Simonyi András volt washingtoni nagykövet szerint. Azt is elmondta, hogy Antony Blinken külügyminiszterként is a republikánus és a demokrata párt együttműködésére törekszik majd.