Csak rácson keresztül láthatja a gyerekeit
A Klubrádióban is elmondta történetét az az anya, aki nyolc hónapja csak úgy találkozhat másfél éves ikerlányaival, hogy egy rács van köztük. Az apa még nem nyilatkozott az ügyben.
A Klubrádióban is elmondta történetét az az anya, aki nyolc hónapja csak úgy találkozhat másfél éves ikerlányaival, hogy egy rács van köztük. Az apa még nem nyilatkozott az ügyben.
Felelőtlenség lenne ejteni a II. kerületi nagy rendelőfejlesztést, még akkor is, ha az a városrész egyik legzöldebb, erdősült részén, a Rózsadomb lábánál valósul meg. Erről beszélt a Klubrádiónak Őrsi Gergely, a II. kerület új MSZP-s polgármestere. A lakók tiltakoznak, erdőirtástól, dugóktól tartanak.
Nehéz pontosan leírni, milyen rezsim is működik Magyarországon, de az biztos, hogy a liberális demokráciával pontosan ellentétes képződmény. Külföldi lapszemle a Klubrádióban.
Az állam a színházi előadásokba nem szólhat bele, az alkotói, művészi szabadság nem sérültet – mondja egy KDNP-s képviselő. Akkor miért szól bele az igazgató kinevezésébe? Erre nincs egyértelmű válasz.
Gyűlölködés, pánikkeltés folyik az új kulturális törvény kapcsán, akárcsak tavaly a tao megszüntetésekor - mondta a Nemzeti Színház igazgatója.
Ez a fővárosi vezetés nagyon határozott és kemény álláspontja, nem engednek a kormány nyomásának – mondta Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes.
Fürjes Balázs államtitkár szerint a közfejlesztések tanácsában több dologgal értettek egyet a fővárossal, mint nem. Lesz atlétikai vb és városrehabilitáció Dél-Pesten, a Ligetnél nem értenek egyet, a szuperkórháznál viszont februárra meglehet a megállapodás.
Gulyás Gergely miniszter közölte: megépítenék a Városligetben azt a három épületet is, amelynek elkészültét nem támogatja a Fővárosi Közgyűlés.
Tízmilliárdos összegért tíz évre kapná meg a kispesti közétkeztetés szervezését egy komoly bevételt eddig nem termelő cég, amely alvállalkozóként visszahozná a régit, amire viszont rengeteg panasz érkezett. A Momentum nem támogatta az előterjesztést, a polgármester egyelőre nem írja alá.
A Bonyolult dolgok mai vendége Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns. A szenvedélybeteg-segítő maga is felépülő függő, aki hosszú évekig élt intravénás kábítószerekkel, főleg ópiátokkal, valamint serkentőkkel (amfetamin, kokain), nyugtatókkal, altatókkal és alkohollal. Több mint 17 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.
Bejelentették, hogy az üldözött keresztények megsegítésére indított program keretében 66 millió forintot adunk egy jeruzsálemi múzeum bővítésére. A pénzt az Orbán Viktor sk. kormányhatározat értelmében már el is különítették.
Nem számított rá Pikó András VIII. kerületi polgármester (a Klubrádió volt műsorvezetője), de a polgármesteri szabadságok ügyében Gulyás Gergely minisztertől kapott támogatást.