Békesarc - Józsa Márta jegyzete
Egyenes következtetések mutathatóak ki a között, hogy közép-ázsiai posztszovjet falvakból és Észak-Koreából rekrutált katonák masíroznak a lebombázott Donyeck megye falvaiban, és hogy Trump elnök egy pingvinnel a hóna alatt sétál a virtuális valóság hatékony segítségével Nuukba, a zöld sziget fővárosába.
A hiteltelen - Szénási Sándor jegyzete
Mondhat és ígérhet bármit, már minden csak szó, duma, szöveg, smúz, hanta, sóder, illetve rizsa.
Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Trump barátsága - Selmeci János jegyzete
9/01/2026 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Donald Trump barátsága tényleg olyasmi, amiért illethetné valamiféle dicséret a magyar külpolitikát, pláne ha nem lennénk öri-hariban mindenki mással, én anno azt gondoltam, hogy Trump eljövetele ad egy utolsó lehetőséget a miniszterelnöknek a helyesebb, az orosz elnök fenekétől elfelé vezető irány megtalálására.
Az elnöke csúnyákat mondott Orbán Viktorról, a minisztere kritikus tweet-et tett közzé, kirúgtak egy magyar kapusedzőt, elvittek máshová egy szobrot – néhány ügy, ami miatt nagyköveteknek vagy ügyvivőknek állniuk kellett az őket berendelő Szijjártó Péter szigorú tekintetét. De ha fél év börtönnel fenyegetik és közben olykor földjeiktől is megfosztják a felvidéki magyarokat, az olyasmi, amiben kormányzatilag vizsgálódni, nézelődni, kivárni szükséges.
Azt, hogy a magyar külpolitika nem pusztán ellentmondásos, értelmetlen, ostoba, hülye, stb., hanem elvtelen is, már sokszor megbeszéltük, de azért tegyük meg újra, hiszen a 15. havi nyugdíj mellett mégiscsak Orbán Viktor, mint világpolitikai tényező áll majd az idei Fidesz kampány központjában, aminek a hasznát, mármint hogy a főnök nevét már Málta kisebbik szigetén is ismerik, hosszan tudnánk itt ecsetelni, amennyiben lenne, de ugye nincs, ha csak nem örülünk valamiért annak, hogy uniós pénzt csak mi nem kapunk, érdeket érvényesíteni, avagy vétózni már rég nem tudunk, de most már a Szlovákiában élő magyarok mellett sem állhat ki a magyar külügy, mert akkora szükségük van Robert Fico támogatására, izé miben is, hát abban, hogy tudják húzni egy kicsit az időt Ukrajna ügyben Vladimir Putyin kedvéért.
Egy csak egy legény van valóban talpon a vidéken, hiszen Donald Trump barátsága tényleg olyasmi, amiért illethetné valamiféle dicséret a magyar külpolitikát, pláne ha nem lennénk öri-hariban mindenki mással, én anno azt gondoltam, hogy Trump eljövetele ad egy utolsó lehetőséget a miniszterelnöknek a helyesebb, az orosz elnök fenekétől elfelé vezető irány megtalálására, persze nem is tévedhettem volna nagyobbat, hiszen egyelőre a Trump-barátság is csak arra jó, hogy tovább adhassuk a pénzt Putyinnak a háborúra olyan olajért és gázért cserébe, ami háborús övezeteken keresztül futó, azaz bármikor felrobbantható vezetékeken keresztül, annyira azért nem is olcsón érkezik rezsicsökkentés ügyileg, meg bizonyos közvetítők gazdagodása kedvéért mihozzánk.
Persze ne zárjuk ki – bár ebben az esetben elvesztek egy fogadást –, hogy Donald Trump tényleg ellátogat majd Magyarországra megtolni a kis barátja kampányát, ami egyrészt azért nehezen mondható államérdeknek (kivéve, ha az állam én vagyok, illetve hát ő), másrészt semmi ahhoz képest, ha Trump indítana egy Orbáncoint, vagy mondjuk megfenyegetné Ursula von der Leyen-t, hogy ha nem adja oda az összes uniós pénzt Viktornak, akkor a férjével és a hét gyerekével együtt egy helikopteren kimadurózza Brüsszelből, esetleg Grönland után Budapestet is megvehetné Amerika (április után mondjuk ha úgy alakul, beszélgethetünk erről), de semmi, azt a fránya védőpajzsot sem kaptuk meg, hiába jelentette már vagy hússzor be a kormány, hogy védőpajzs van, vagy lesz, vagy mindig is volt, vagy bakfitty, olyan erős a magyar gazdaság, hogy szükség sincsen rá.
Normál esetben tehát aligha lenne miért aggódniuk a kormányváltást kívánó tömegeknek, amikor azt látják, hogy az emlegetett gazdaság sikerei mellett az orbáni külpolitika fényes eredményeit kínálja a Fidesz a választóknak, de hát ez már csak egy olyan ország, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter simán azt mondhatja, hogy azért kellett Maduro buszsofőr-drogbáró-illegitim elnökkel annyira jóban lenni, mert Venezuelában sok magyar él, és mégsem esik rá a plafon, meg mondjuk az Ukrajnában, vagy Szlovákiában élő, picivel azért több, sorsára hagyott magyar.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2026. január 9-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
