Önbecsapás manipulált fotókkal - Selmeci János jegyzete
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat.
Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Tajvan, ami van, és nincs – Szénási Sándor jegyete
10/01/2024 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Csang Kaj-sek ma is egy fekete márvány szarkofágban nyugszik, amit majd fél évszázaddal a halála után sem temettek el. (...) Csang ma nem a diktatúra jelképe, hanem az el nem szakadásé, az egyszer majd megvalósuló Nagy-Kína álmáé, ami Pekinget nyugtatja, elringatja, Tajvannak pedig időt nyer.
Tajvannak is megvan a maga Memento parkja, csak hát amíg a budapesti változatban a szocialista korszak Lenin szobrai hadonásznak, a Taipej melletti kiállítás Csang Kaj-sek 200 ábrázolását őrzi. A tábornagy kommunista semmiképpen sem volt, és mégis, kétség nincs afelől, hogy az 1949-ben Mao elől Tajvanra menekülő Csang semmivel nem volt kevésbé gyilkos diktátor. A parkoltatása tehát nagyon is rendben van.
Egyébként Csangnak 40 ezer szobra álldogál Tajvanon, a kis úttörők, ha lennének olyanok, komoly fémgyűjtő jövő előtt állnának.
A szigeten választások lesznek január 13-án.
A tét az, hogy hatalmon marad-e a Demokratikus Progresszív Párt, amely 2016 óta az elnököt adja, és egyértelműen a Kínától való teljes elszakadást preferálja, már amennyire az „ egyértelmű” szónak van tajvani jelentése. Valószínűleg nincs, és talán nem is lehet.
Az ismét győztesnek tűnő DPP azzal vádolja riválisát, a csangista Kuomintangot, hogy a harmadik párttal, a Tajvani Néppárttal együtt el akarja adni a szigetet Pekingnek.
Ebből annyi igaz, hogy a tábornagy egykori pártja, amely nemhogy komoly kapcsolatokat tart fenn a népi Kínával, de vezetői gyakran utaznak is a szárazföldre, az egyesülést nem utasítják el, csak addig halogatnák, amíg a párhuzamosok nem találkoznak a végtelenben, szóval egy ideig. A lényeg, hogy a függetlenséget nem szabad kikiáltani, akkor a mostani jótékonyan nem egyértelmű helyzet fenntartható marad, Kína pedig nyugton.
Ez egyébként a tajvaniak egy részének nincs is ellenére, a BBC kampányriportjában egy ötvenes nő, bár tajvaninak mondja magát, de büszke Kínára. Mások kínainak vélik magukat, de külföldön mégis tajvanit mondanak, mert a büszkeségnek is vannak határai.
Mint ahogy a tajvaniságnak is.
Tudni kell, hogy Csang Kaj-sek a demokratikus mételyt, de tajvani identitást is üldözte kínzással, börtönnel, kivégzésekkel, ami kézrejött, mert Maóhoz hasonlóan ő is Nagy Kína urának vallotta magát, ezért a tajvani nyelvet, a dél-keleti fucsien dialektus egy változatát éppúgy tiltotta, mint ahogy a mai rendszerek is tiszta erővel szorítják vissza. A papíron elszakadáspárti Progresszív Néppárt is az észak-kínai mandarin nyelvet nyomja, az utcanevek a kínai szárazföld városait idézik, a tajvani konyha zömmel sanghaji eredetű, a szárazfölddel folytatott biznisz meg minden fél számára szent.
Akik tehát a heroikus, a túlerővel dacosan szembeszálló Dávid megtestesülését látják a demokrácia kínai földön ritka lángját őrző Tajvanban, nemcsak egy nem létező romantikus kép foglyai, de nem akarva is rosszat akarnak a szigetnek, ahol a hősi halál, ha hívják, persze gyorsan eljönne, de minek?
Ezek ott inkább élni akarnak.
Az élet pedig egy hintán telik.
A dolgok pedig átíródnak.
Csang Kaj-sek ma is egy fekete márvány szarkofágban nyugszik, amit majd fél évszázaddal a halála után sem temettek el. Ez persze jelképes, bár nem úgy, ahogy gondolnánk, nem úgy, ahogy Mao szobrai ma is ott vannak Kína terein. Csang ma nem a diktatúra jelképe, hanem az el nem szakadásé, az egyszer majd megvalósuló Nagy-Kína álmáé, ami Pekinget nyugtatja, elringatja, Tajvannak pedig időt nyer. Aztán majd lesz valahogy, addig csak lengjen, nyikorogjon fel-alá az a hinta.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. január 10-i adásában hangzott el.