A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Tajvan, ami van, és nincs – Szénási Sándor jegyete
10/01/2024 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Csang Kaj-sek ma is egy fekete márvány szarkofágban nyugszik, amit majd fél évszázaddal a halála után sem temettek el. (...) Csang ma nem a diktatúra jelképe, hanem az el nem szakadásé, az egyszer majd megvalósuló Nagy-Kína álmáé, ami Pekinget nyugtatja, elringatja, Tajvannak pedig időt nyer.
Tajvannak is megvan a maga Memento parkja, csak hát amíg a budapesti változatban a szocialista korszak Lenin szobrai hadonásznak, a Taipej melletti kiállítás Csang Kaj-sek 200 ábrázolását őrzi. A tábornagy kommunista semmiképpen sem volt, és mégis, kétség nincs afelől, hogy az 1949-ben Mao elől Tajvanra menekülő Csang semmivel nem volt kevésbé gyilkos diktátor. A parkoltatása tehát nagyon is rendben van.
Egyébként Csangnak 40 ezer szobra álldogál Tajvanon, a kis úttörők, ha lennének olyanok, komoly fémgyűjtő jövő előtt állnának.
A szigeten választások lesznek január 13-án.
A tét az, hogy hatalmon marad-e a Demokratikus Progresszív Párt, amely 2016 óta az elnököt adja, és egyértelműen a Kínától való teljes elszakadást preferálja, már amennyire az „ egyértelmű” szónak van tajvani jelentése. Valószínűleg nincs, és talán nem is lehet.
Az ismét győztesnek tűnő DPP azzal vádolja riválisát, a csangista Kuomintangot, hogy a harmadik párttal, a Tajvani Néppárttal együtt el akarja adni a szigetet Pekingnek.
Ebből annyi igaz, hogy a tábornagy egykori pártja, amely nemhogy komoly kapcsolatokat tart fenn a népi Kínával, de vezetői gyakran utaznak is a szárazföldre, az egyesülést nem utasítják el, csak addig halogatnák, amíg a párhuzamosok nem találkoznak a végtelenben, szóval egy ideig. A lényeg, hogy a függetlenséget nem szabad kikiáltani, akkor a mostani jótékonyan nem egyértelmű helyzet fenntartható marad, Kína pedig nyugton.
Ez egyébként a tajvaniak egy részének nincs is ellenére, a BBC kampányriportjában egy ötvenes nő, bár tajvaninak mondja magát, de büszke Kínára. Mások kínainak vélik magukat, de külföldön mégis tajvanit mondanak, mert a büszkeségnek is vannak határai.
Mint ahogy a tajvaniságnak is.
Tudni kell, hogy Csang Kaj-sek a demokratikus mételyt, de tajvani identitást is üldözte kínzással, börtönnel, kivégzésekkel, ami kézrejött, mert Maóhoz hasonlóan ő is Nagy Kína urának vallotta magát, ezért a tajvani nyelvet, a dél-keleti fucsien dialektus egy változatát éppúgy tiltotta, mint ahogy a mai rendszerek is tiszta erővel szorítják vissza. A papíron elszakadáspárti Progresszív Néppárt is az észak-kínai mandarin nyelvet nyomja, az utcanevek a kínai szárazföld városait idézik, a tajvani konyha zömmel sanghaji eredetű, a szárazfölddel folytatott biznisz meg minden fél számára szent.
Akik tehát a heroikus, a túlerővel dacosan szembeszálló Dávid megtestesülését látják a demokrácia kínai földön ritka lángját őrző Tajvanban, nemcsak egy nem létező romantikus kép foglyai, de nem akarva is rosszat akarnak a szigetnek, ahol a hősi halál, ha hívják, persze gyorsan eljönne, de minek?
Ezek ott inkább élni akarnak.
Az élet pedig egy hintán telik.
A dolgok pedig átíródnak.
Csang Kaj-sek ma is egy fekete márvány szarkofágban nyugszik, amit majd fél évszázaddal a halála után sem temettek el. Ez persze jelképes, bár nem úgy, ahogy gondolnánk, nem úgy, ahogy Mao szobrai ma is ott vannak Kína terein. Csang ma nem a diktatúra jelképe, hanem az el nem szakadásé, az egyszer majd megvalósuló Nagy-Kína álmáé, ami Pekinget nyugtatja, elringatja, Tajvannak pedig időt nyer. Aztán majd lesz valahogy, addig csak lengjen, nyikorogjon fel-alá az a hinta.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. január 10-i adásában hangzott el.