
Kuss – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy a magyar kormány más országok választásaiba avatkozik, észak-macedón, grúz, szlovén, vagy éppen az amerikai stb. ügyekbe, nem sérti a mi szuverenitásunkat, hiába ágál az ellenzék, ellenkezőleg, a kreativitásunkat dicséri, amellyel az orbáni rezsim hatékony rendszerexportot valósít meg.

Repülőrajtot vett az infláció – Kárpáti Iván jegyzete
Miután a gazdaság teljesítménye helyett az infláció vett repülőrajtot, idén nem marad más, mint feltekerni kattanásig a gyűlöletet és az ideológiai harcot. Mivel a törzsszavazók is bemennek a boltba és bekerülnek a kórházba, valahogy bennük is kell tartani a lelket, valami nagyobb és félelmetesebb képet muszáj festeni eléjük.

Mészáros Lőrinc rekreál - Dési János jegyzete
Jegyzetében Dési János azt képzelte el, hogy nézhet ki a Ga(rá)zdálkodj okosan NER-módra.

Gazdag szegények – Józsa Márta jegyzete
Sebestyén Géza, az MCC gazdaságpolitikai műhelyének vezetője szerint ma jobb szegénynek lenni Magyarországon, mint a bűnös nyolc év utolsó évében, 2010-ben gazdagnak lenni volt, mert a szegényeknek sokkal több mobiljuk, autójuk, vagy éppen mikrohullámú sütőjük van, mint amennyit a korábban gazdagabbnak számítók a NER áldásai előtt birtokoltak. Józsa Márta jegyzetében elmondja, ő nem állt volna meg itt.

Zavarkeltés nyugaton – Hardy Mihály jegyzete
Az orosz propaganda boldogan tolja Trump szekerét, alkalomadtán pedig orosz diplomaták jelennek meg Magyarországon a magukat „hagyományőrzőknek” nevező félkatonai vagy a szimplán nyilasnak tekintő szervezetek háza táján.

Ady, Trump és akik már nem bíznak senkiben
Ha nem gondolom mindenről ugyanazt, mint a tábor, mondjuk a harmadik oltást már nem akarom járvány idején, vagy Trump híveként is elismerem, hogy az előző választást amúgy elvesztette, akkor könnyen elveszhetek a semmiben.

Bye-bye Dubaj, bye-bye Orbán - Rózsa Péter jegyzete
Amit tizennégy év alatt elloptak, amit kiszárítottak vagy éppen felszámoltak, már hirtelen jött pénzzel sem lehet helyreállítani. És ez itt a lényeg; most jutott el ez a politikai rendszer a fordulóponthoz, akár tovább öntik a pénzt és gyarapítják a vagyont maguk számára, vagy a föltámadott társadalmi feszültségeket bármekkora pénztömeggel próbálják enyhíteni, nem megy.

Jó hír – Szénási Sándor jegyzete
Újabban csupa, csupa jó hír érkezik a kisembernek, hogy a rokoni és kliensi körnek továbbra is folyamatosan juttatott százmilliárdok mellett neki is csurran-cseppen. Úgy, ahogy ez eddig is volt, és ami olyan szépen aládúcolta, mit aládúcolta!: gránitszilárdságúvá tette a rezsim neofeudál épületét.
Síneken a pokolba – Kerekes Bori jegyzete
17/07/2024 17:04
| Szerző: Kerekes Bori
Lélegzetvételhez csak akkor jutottam, mikor elment mellettem valaki. Ilyenkor három másodpercig hidegnek éreztem a teste által kavart légmozgást. Ilyen lehet a pokol – gondoltam. Megfősz a saját levedben, miközben érzed a szellemek jéghideg áthúzását.
Meghaltam. Szublimáltam. Bár ez nem igaz, mert a szublimálásban kimarad a cseppfolyós állapot. Én viszont vízzé változtam és elpárologtam a MÁV-on. Kelenföldtől Székesfehérvárig az ölembe helyezett táskámra folyattam a homlokomról a karomon keresztül hömpölygő vizet. Nem gyöngyöző, hömpölygő.
Az én hősies utastársaim – fiatalok, gyerekek és idősek, vékonyak és kövérek, bepárásodott szemüvegűek és könnyes tekintetűek –, nem szóltak semmit. Némán haldokoltak. Egy néni – kicsit ugyan ijesztően és szenvtelenül- mosolygott is. Ezért én is csendben tűrtem. Úgy éreztem, ezt minálunk így szokás. Közben azon gondolkodtam, hogyha megszólalnék, az energiaveszteség is biztosan folyadékot vonna el a szervezetemtől, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak, hiszen két kisgyerek vár rám a Balatonudvari vonatállomáson, akiknek az anyjuk vagyok. És én nem halhatok meg a MÁV-on. Én nem! Ezért nem szóltam egy szót sem, hogy túléljek.

Lélegzetvételhez csak akkor jutottam, mikor elment mellettem valaki. Ilyenkor három másodpercig hidegnek éreztem a teste által kavart légmozgást. Ilyen lehet a pokol – gondoltam. Megfősz a saját levedben, miközben érzed a szellemek jéghideg áthúzását. Székesfehérvárnál aztán megérkezett a kalauz. És ezzel elérkezett a felszabadítás. Akinek érvényes volt a jegye, annak engedélyezte, hogy ignorálva a kötelező helyjegy intézményét átüljön egy másik kocsiba, amiért ötszáz forinttal többet kellett volna fizetni, de volt légkondi.
Úgy ültek az emberek a székeken, mintha államvizsgán lennének. Vajon engem is kiválaszt? Vajon átülhetek? Lehet, hogy én is túlélem ezt az utat? Senki, de senki nem szentségelt, nem volt ideges, nem láttam semmilyen rosszallást kiülni az izzadtságtól sómarta arcokra. Egyedül hálát láttam. Végtelen hálát, hogy a messiásként érkező kalauz megadta az engedélyt. Tudtuk, hogy megtehette volna, hogy nem adja meg. Tudtuk, hogy minálunk mindent lehet. De megadta. Jó volt hozzánk. És mi hálásak voltunk, hogy nem lettünk a nagy közös kondérban forráspontig hevített levesbetét.
Amikor átültünk, beszélgetni kezdtünk az utastársakkal, akikkel addig egy szót sem szóltunk egymáshoz. A sorsközösség és megkönnyebbülés eggyé kovácsolt bennünket. A beszélgetés után a hőtraumától kimerült kupétársaim aztán rövidesen elaludtak. Én nem mertem. Úgy éreztem, hogy őrködnöm kell, és attól is féltem, hogy átalszom a leszállást.

Már legalább negyven perce utaztunk úgy, hogy kaptam levegőt, mikor a vonatunk begördült Balatonfüred állomásra. És akkor azt éreztem, hogy mindennek vége. Füreden mindig egy húszperces intermezzo mire szabad lesz a pálya a továbbinduláshoz. A várakozás idejére a mozdonyvezető leállítja a motort, vele pedig a légkondit is, ez esetben tehát kikapcsolta a lélegeztetőgépünket. Tényleg úgy éreztem. Megjelent előttem Apukám balatoni klott gatyás árnyképe, ahogy szalad felém a gyerekekkel az állomáson, én pedig kidőlök az ajtón, mint egy zsák szén. Felhívtam telefonon és elhaló hangon annyit mondtam neki: kicsit kések.
Negyvenöt perces késéssel végre megláttam a kék táblát sárga betűkkel, amiről oly sokat ábrándoztam a közel 3 órásra duzzadt út alatt. Jéghideg dobozos kólával vártak, amit először átöleltem, hogy legyen energiám a gyerekek strandolástól forró testéhez hozzáérni. Aztán megittam. Életem legfinomabb kólája volt. De soha többé nem ülök vonatra, legfeljebb a pokolba vezető, utolsó utamon.