Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Síneken a pokolba – Kerekes Bori jegyzete
17/07/2024 17:04
| Szerző: Kerekes Bori
Lélegzetvételhez csak akkor jutottam, mikor elment mellettem valaki. Ilyenkor három másodpercig hidegnek éreztem a teste által kavart légmozgást. Ilyen lehet a pokol – gondoltam. Megfősz a saját levedben, miközben érzed a szellemek jéghideg áthúzását.
Meghaltam. Szublimáltam. Bár ez nem igaz, mert a szublimálásban kimarad a cseppfolyós állapot. Én viszont vízzé változtam és elpárologtam a MÁV-on. Kelenföldtől Székesfehérvárig az ölembe helyezett táskámra folyattam a homlokomról a karomon keresztül hömpölygő vizet. Nem gyöngyöző, hömpölygő.
Az én hősies utastársaim – fiatalok, gyerekek és idősek, vékonyak és kövérek, bepárásodott szemüvegűek és könnyes tekintetűek –, nem szóltak semmit. Némán haldokoltak. Egy néni – kicsit ugyan ijesztően és szenvtelenül- mosolygott is. Ezért én is csendben tűrtem. Úgy éreztem, ezt minálunk így szokás. Közben azon gondolkodtam, hogyha megszólalnék, az energiaveszteség is biztosan folyadékot vonna el a szervezetemtől, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak, hiszen két kisgyerek vár rám a Balatonudvari vonatállomáson, akiknek az anyjuk vagyok. És én nem halhatok meg a MÁV-on. Én nem! Ezért nem szóltam egy szót sem, hogy túléljek.
Lélegzetvételhez csak akkor jutottam, mikor elment mellettem valaki. Ilyenkor három másodpercig hidegnek éreztem a teste által kavart légmozgást. Ilyen lehet a pokol – gondoltam. Megfősz a saját levedben, miközben érzed a szellemek jéghideg áthúzását. Székesfehérvárnál aztán megérkezett a kalauz. És ezzel elérkezett a felszabadítás. Akinek érvényes volt a jegye, annak engedélyezte, hogy ignorálva a kötelező helyjegy intézményét átüljön egy másik kocsiba, amiért ötszáz forinttal többet kellett volna fizetni, de volt légkondi.
Úgy ültek az emberek a székeken, mintha államvizsgán lennének. Vajon engem is kiválaszt? Vajon átülhetek? Lehet, hogy én is túlélem ezt az utat? Senki, de senki nem szentségelt, nem volt ideges, nem láttam semmilyen rosszallást kiülni az izzadtságtól sómarta arcokra. Egyedül hálát láttam. Végtelen hálát, hogy a messiásként érkező kalauz megadta az engedélyt. Tudtuk, hogy megtehette volna, hogy nem adja meg. Tudtuk, hogy minálunk mindent lehet. De megadta. Jó volt hozzánk. És mi hálásak voltunk, hogy nem lettünk a nagy közös kondérban forráspontig hevített levesbetét.
Amikor átültünk, beszélgetni kezdtünk az utastársakkal, akikkel addig egy szót sem szóltunk egymáshoz. A sorsközösség és megkönnyebbülés eggyé kovácsolt bennünket. A beszélgetés után a hőtraumától kimerült kupétársaim aztán rövidesen elaludtak. Én nem mertem. Úgy éreztem, hogy őrködnöm kell, és attól is féltem, hogy átalszom a leszállást.
Már legalább negyven perce utaztunk úgy, hogy kaptam levegőt, mikor a vonatunk begördült Balatonfüred állomásra. És akkor azt éreztem, hogy mindennek vége. Füreden mindig egy húszperces intermezzo mire szabad lesz a pálya a továbbinduláshoz. A várakozás idejére a mozdonyvezető leállítja a motort, vele pedig a légkondit is, ez esetben tehát kikapcsolta a lélegeztetőgépünket. Tényleg úgy éreztem. Megjelent előttem Apukám balatoni klott gatyás árnyképe, ahogy szalad felém a gyerekekkel az állomáson, én pedig kidőlök az ajtón, mint egy zsák szén. Felhívtam telefonon és elhaló hangon annyit mondtam neki: kicsit kések.
Negyvenöt perces késéssel végre megláttam a kék táblát sárga betűkkel, amiről oly sokat ábrándoztam a közel 3 órásra duzzadt út alatt. Jéghideg dobozos kólával vártak, amit először átöleltem, hogy legyen energiám a gyerekek strandolástól forró testéhez hozzáérni. Aztán megittam. Életem legfinomabb kólája volt. De soha többé nem ülök vonatra, legfeljebb a pokolba vezető, utolsó utamon.