Lehallgatnak, tehát vagyok - Dési János jegyzete

Új ablakban

2024. november 11. Dési János jegyzete - Esti gyors (2024. november 11., hétfő)

04:31

00:00

Lehallgatnak, tehát vagyok. Akit le sem hallgatnak, az Bástya elvtárssal együtt kérdezheti meg joggal, hogy őt már le sem szarják? A mindennapos lehallgatás pikáns, de korántsem lényeges része az életnek. Jó, persze, mert mindenki mondhat olyat, amiért egy másik közegben vagy a nagy nyilvánosság előtt magyarázkodnia kell, hátha még jó alaposan megvágják, manipulálják a felvételt. (Erről Gyurcsány Ferenc igazán sokat tudna mesélni.) A lehallgatásban az a jó, hogy kielégíthetjük kukkolási szenvedélyünket. És eljátszhatjuk erényességünket a világ előtt - még, hogy valaki csúnya szavakat használ? Nahát, nahát. Hát, hogy veszi magának a bátorságot, hogy az a ménköves menykő tegye neki ide-oda, hogy ilyeneket mondjon - mondja emberünk, a közösülés szokásos b-betűs szavát használva.

Ugyan kötőszóként hangzik ez el ma már, különösebben a fejünket sem kapjuk föl rá, de mégiscsak jó érzékeltetni erkölcsi fensőbbségünket, ha másról is kiderül, hogy a szart szarnak nevezi.

Különösen a közéleti szereplőknek kell óvatosnak lenniük. Felhívnám a figyelmet Palives kocsmáros szomorú sorsára a mind aktuálisabb, Svejk című közéleti kézikönyvből:

„Bretschneider Palivecnek is megmutatta a kétfejű sast, egy ideig farkasszemet nézett a vendéglőssel, majd azt kérdezte:

- Nős?

- Igen.

- És a felesége el tudja vezetni a boltot, amíg maga távol van?

- El.

- Akkor semmi baj, Palivec úr - mondta Bretschneider vidáman –, hívja ide az asszonyt, adjon át neki mindent, aztán este eljövünk magáért.

- Emiatt ne fájjon a feje - vigasztalta Švejk –, engem csak hazaárulásért visznek el.

- És engem ugyan miért? – sopánkodott Palivec úr. – Amikor olyan óvatos voltam.

Bretschneider diadalmas mosollyal válaszolta:

- Azért, mert azt mondta, hogy a legyek leszarták a császár őfelségét. Majd odabent kiverik a fejéből az ilyen dolgokat.”

Csak felfrissítendő az olvasmányélményt, Palivec természetesen nem azt mondta, hogy a császár őfelségét leszarták a legyek – no, és ha azt mondta, ettől dőlt volna össze a birodalom? – hanem csak annyit, hogy ott lógott a képe, de leszarták a legyek, ezért levette a festményt, nehogy baja támadjon ebből.

Technikailag ma már persze egyszerűbb az élet, mert nem kell Bretschneidernek egész nap a kocsmában üldögélni, hallgatóznia, és álcázásként sört vedelnie. Ma egymást hallgatják le a szereplők, mindenki zsebében ott a telefon, amivel nagyszerű felvételeket lehet ám készíteni. (Nekem is van egypár elrakva nehezebb időkre, ez persze nem fenyegetés, de nem ám, csak úgy szólok. Ja, és majd kérek valamit.)

Szóval valamit felveszünk, abból lesz valami, aztán később mindenki azt hisz el ebből, amit akar. Ritka szép kivétel az egykori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról készül házipornó – mert az senkit sem érdekel, miként gazdagodnak barátai és üzletfelei gyanús helyi üzletekből – de azért az Add ide a didit hangjaira gyakni egy közpénzekkel megtámadott ifjú hölgyet, különösen fontos a valóságérzékelésünk szempontjából.

Lehallgatni a közvélekedés szerint csúnya dolog, ráadásul a mesterséges intelligenciák korában lassan felesleges is, azt és annak a hangján, képén állítjuk elő, amit csak akarunk.

A maga módján ez sem új, Bretschneider is úgy hajlította a valóságot, ahogy neki tetszett. Palivec éveket ült.

És hogy mi lett Bretschneider sorsa?

Kutatási feladat. Jövő héten kikérdezem tőletek.

Addig is, hallgassátok le és fel a Klubrádiót – mi imádjuk, ha lehallgattok minket.

Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. november 11-ei adásában hangzott el.