Amikor elfogynak a szakemberek - Kárpáti Iván jegyzete
Amikor elfogynak a szakemberek, nem megoldást keresnek, hanem trükköznek. Szabályokat hajlítanak, felelősséget tolnak lejjebb, orvosokat vezényelnek át saját szakterületüktől távol, sokszor írásos garanciák és megfelelő bérezés nélkül. Ha baj van, a felelősség az övék. Ha működik, a vezetés pipálhatja a spórolást.
Gazember, aki a verést helyesli - Dési János jegyzete
A verés fontos eleme a hagyományok láncolatának. Nehogy már az államra bízott gyerek kimaradjon ebből a közös nemzedéki élményből. Twist Olivért is verték, mégis milyen híres lett. Le a belpesti kényeskedéssel és sipákolással. Fenékig.
Mi szültük Twist Olivért – Józsa Márta jegyzete
Nincs okunk feltételezni azt, hogy bárki levonta volna ennek a két évszázada megírt történetnek a tanulságait.
A magyar gyerek az új migráns, én pedig fel vagyok b... - Selmeci János jegyzete
Mindenki tudja, hogy szörnyű dolgok történnek az állami gondozott gyerekekkel, és tudjuk, hogy ezeknek egy részét éppen azok tussolják el, akiknek ezekre a gyerekekre kellene vigyázniuk.
A háromszázalékos csapda - Rózsa Péter jegyzete
A kormány magánberuházásokat minősít nemzetgazdaságilag kiemeltté? A Szilas-park nevű vállalkozás ennek az állatorvosi lova.
Hulladékok - Szénási Sándor jegyzete
Trump mintha csak arra emlékezne, ami a fejében motoz, a külvilág csupán zaj a számára.
Megbuktak? - Selmeci János jegyzete
Nekik a védtelen gyerekeket megillető biztonságnál, és a korábbi áldozatoknak járó elégtételnél sokkal fontosabb volt, hogy őket senki se tehesse felelőssé az államra bízott gyermekek bántalmazásáért, és a Szőlő utcai botrány ne veszélyeztesse a választási győzelmüket.
Csak tömören, kevesebb dumát – Szénási Sándor jegyzete
Az ég szerelmére, hiszen egy félfordulat már megtörtént, a rezsim és az ő ura egyre nyíltabban, egyre durvábban fenyeget, egyre kevésbé csomagolja nemzeti érdekbe a saját érdekeit, igaz, a hamisítás, a csalás, a gátlástalan hazudozás, sőt a társadalomnak szóló hízelkedés is ott marja, roncsolja a társadalom maradék ítélőképességét. Márpedig a hazugság lehet pusztítóbb, mint a verőlegények vicsorgása.
Kocsmaszegények - Szénási Sándor jegyzete
2/10/2024 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még.
Tizenöt év alatt kipusztult a magyar kocsmák fele, és persze lehet azon tűnődni, hogy ez az adat a siker – vagy a veszteséglisták boldog, avagy szomorú sztárja- e, mutat-e bármit az alkoholizmus mai állapotairól. Lehet, hogy nem, lehet, hogy csupán az ipar hanyatlása, a beruházások elmaradása, az állami költségek drasztikus lefaragása mellett jelenik meg szimpla gazdasági tényként. Esetleg az élelmiszerinfláció díszítő elemeként fungál. Vagy a munkaerőhiányt teszi átélhetővé alsóbb szinteken is.
A kocsma ugyanis rendesen az alsóbb néposztályok közösségi tere volt. Egy kamaszbanda tagjaként még emlékszem az alkoholokba való beavatás ünnepélyes, és egyben gyomorforgató perceire, amikor beléptünk a vidéki város kültelki kocsmájába.
Emlékszem az olajos padló szagára, a sörtócsák savanyú illatára, a kétféle közönségre, ami az állóasztalokat támasztotta: a fele már merev volt, mint a bot, a másik, a frissebben érkezett társaság élénk, ágáló, beszélgetős, és szeretetteljes. Becézték egymást, mindenki Lalika volt, Dömike, vagy minimum édesegykomám. Mintha a lelkük kicsit kinyújtózott volna a műszak, a családi balhék, a pénztelenség nyomasztásai után. Meghívták egymást egy-egy rundra. Nyomták a fröccsöt, a kevertet, a sört, a szocialista, tehát édes unikumot, és gyorsan eláztak, valószínűleg ez is volt a cél.
Ittunk mi is valamit, a kutya nem kérdezte, nagykorúak vagyunk-e már, aztán elslisszoltunk. Megvolt a felnőttség újabb köre, elég is volt ennyi.
Ma a bezárt kocsmák előtt a tulajdonosok arról panaszkodnak, hogy az áremelkedések követhetetlenek, pultos nincs, inkább Ausztriában mosogatnak, a rezsiszámla maga a döghalál. A 24.hu írását nézem. A tulaj azt mondja, sokan átszoktak a dohányboltozásra, ő 600-ért adja a sört, ott csak 400, megisszák helyben. A KSH szerint 2019 óta az italfogyasztás 25-30 százalékkal esett vissza, az ételforgalom viszont nőtt. Ezt én nem nagyon hiszem, de ez mindegy.
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még. Az előbbiek viszont azt állítják, hogy a megmaradó helyek már rég tisztábbak, az asztalokon terítő van, mert a kiskocsma kisvendéglő is, a vendégkör pedig kisvállalkozókkal, a középosztályból válás miatt pillanatnyilag (vagy örökre) kizuhant negyvenesekkel, kistisztviselőkkel dúsult fel. Szóval a helyzet legalább annyira szól az emelkedésről is.
A megszűnő kocsma tulaja azonban borong. Ő is, meg a kispénzűek is újabb teret vesztettek ebben a magyar világban. Régebben a pultos, meg a kevéssé úri társaság ősi bánatok, válási hercehurcák, megalázott életek, apró sérelmek lelki szemetesládája volt, amit ma nem csinál, és nem pótol senki, se pszichiáter, se influenszer, se politikus, se unokázós csaló, se prosti.
Aki szegény, az a legszegényebb.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. október 2-ai adásában hangzott el.