Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Kocsmaszegények - Szénási Sándor jegyzete
2/10/2024 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még.
Tizenöt év alatt kipusztult a magyar kocsmák fele, és persze lehet azon tűnődni, hogy ez az adat a siker – vagy a veszteséglisták boldog, avagy szomorú sztárja- e, mutat-e bármit az alkoholizmus mai állapotairól. Lehet, hogy nem, lehet, hogy csupán az ipar hanyatlása, a beruházások elmaradása, az állami költségek drasztikus lefaragása mellett jelenik meg szimpla gazdasági tényként. Esetleg az élelmiszerinfláció díszítő elemeként fungál. Vagy a munkaerőhiányt teszi átélhetővé alsóbb szinteken is.
A kocsma ugyanis rendesen az alsóbb néposztályok közösségi tere volt. Egy kamaszbanda tagjaként még emlékszem az alkoholokba való beavatás ünnepélyes, és egyben gyomorforgató perceire, amikor beléptünk a vidéki város kültelki kocsmájába.
Emlékszem az olajos padló szagára, a sörtócsák savanyú illatára, a kétféle közönségre, ami az állóasztalokat támasztotta: a fele már merev volt, mint a bot, a másik, a frissebben érkezett társaság élénk, ágáló, beszélgetős, és szeretetteljes. Becézték egymást, mindenki Lalika volt, Dömike, vagy minimum édesegykomám. Mintha a lelkük kicsit kinyújtózott volna a műszak, a családi balhék, a pénztelenség nyomasztásai után. Meghívták egymást egy-egy rundra. Nyomták a fröccsöt, a kevertet, a sört, a szocialista, tehát édes unikumot, és gyorsan eláztak, valószínűleg ez is volt a cél.
Ittunk mi is valamit, a kutya nem kérdezte, nagykorúak vagyunk-e már, aztán elslisszoltunk. Megvolt a felnőttség újabb köre, elég is volt ennyi.
Ma a bezárt kocsmák előtt a tulajdonosok arról panaszkodnak, hogy az áremelkedések követhetetlenek, pultos nincs, inkább Ausztriában mosogatnak, a rezsiszámla maga a döghalál. A 24.hu írását nézem. A tulaj azt mondja, sokan átszoktak a dohányboltozásra, ő 600-ért adja a sört, ott csak 400, megisszák helyben. A KSH szerint 2019 óta az italfogyasztás 25-30 százalékkal esett vissza, az ételforgalom viszont nőtt. Ezt én nem nagyon hiszem, de ez mindegy.
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még. Az előbbiek viszont azt állítják, hogy a megmaradó helyek már rég tisztábbak, az asztalokon terítő van, mert a kiskocsma kisvendéglő is, a vendégkör pedig kisvállalkozókkal, a középosztályból válás miatt pillanatnyilag (vagy örökre) kizuhant negyvenesekkel, kistisztviselőkkel dúsult fel. Szóval a helyzet legalább annyira szól az emelkedésről is.
A megszűnő kocsma tulaja azonban borong. Ő is, meg a kispénzűek is újabb teret vesztettek ebben a magyar világban. Régebben a pultos, meg a kevéssé úri társaság ősi bánatok, válási hercehurcák, megalázott életek, apró sérelmek lelki szemetesládája volt, amit ma nem csinál, és nem pótol senki, se pszichiáter, se influenszer, se politikus, se unokázós csaló, se prosti.
Aki szegény, az a legszegényebb.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. október 2-ai adásában hangzott el.