Mészáros a börtönben is keres - Dési János jegyzete
Az "épít magának" esetünkben annyit tett, hogy a „Mészáros“ nevű fényvisszaverő felület egy igen jelentős közpénzes melóba tenyerelt bele megint.
Ne sprashivay! - a külügyminisztérium darálójának nyílt levele Selmeci János jegyzetében
Négy különböző munkakör képviselője volt az asztalnál: egy miniszter, egy államtitkár, egy irodavezető és egy orosz gyártmányú iratmegsemmisítő. A miniszter, az államtitkár és az irodavezető székeken foglaltak helyet, az iratmegsemmisítő az asztalon darált. Elfogtam a nyílt levelét.
Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Ábrándos szemekkel a rendszerváltás felé - Dési János jegyzete
Ilyet még nem láttam: sok tízezer fiatal és mérsékelten fiatal ünnepelt. Idegenek öleltek meg más idegeneket, boldogan, akik mégiscsak mi vagyunk, pacsit adtunk egymásnak, miközben a tömegben lassan araszoló autók a "mocskos Fidesz" esetleg a "ruszkik haza" ütemére nyomták a dudát.
Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.
Kocsmaszegények - Szénási Sándor jegyzete
2/10/2024 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még.
Tizenöt év alatt kipusztult a magyar kocsmák fele, és persze lehet azon tűnődni, hogy ez az adat a siker – vagy a veszteséglisták boldog, avagy szomorú sztárja- e, mutat-e bármit az alkoholizmus mai állapotairól. Lehet, hogy nem, lehet, hogy csupán az ipar hanyatlása, a beruházások elmaradása, az állami költségek drasztikus lefaragása mellett jelenik meg szimpla gazdasági tényként. Esetleg az élelmiszerinfláció díszítő elemeként fungál. Vagy a munkaerőhiányt teszi átélhetővé alsóbb szinteken is.
A kocsma ugyanis rendesen az alsóbb néposztályok közösségi tere volt. Egy kamaszbanda tagjaként még emlékszem az alkoholokba való beavatás ünnepélyes, és egyben gyomorforgató perceire, amikor beléptünk a vidéki város kültelki kocsmájába.
Emlékszem az olajos padló szagára, a sörtócsák savanyú illatára, a kétféle közönségre, ami az állóasztalokat támasztotta: a fele már merev volt, mint a bot, a másik, a frissebben érkezett társaság élénk, ágáló, beszélgetős, és szeretetteljes. Becézték egymást, mindenki Lalika volt, Dömike, vagy minimum édesegykomám. Mintha a lelkük kicsit kinyújtózott volna a műszak, a családi balhék, a pénztelenség nyomasztásai után. Meghívták egymást egy-egy rundra. Nyomták a fröccsöt, a kevertet, a sört, a szocialista, tehát édes unikumot, és gyorsan eláztak, valószínűleg ez is volt a cél.
Ittunk mi is valamit, a kutya nem kérdezte, nagykorúak vagyunk-e már, aztán elslisszoltunk. Megvolt a felnőttség újabb köre, elég is volt ennyi.
Ma a bezárt kocsmák előtt a tulajdonosok arról panaszkodnak, hogy az áremelkedések követhetetlenek, pultos nincs, inkább Ausztriában mosogatnak, a rezsiszámla maga a döghalál. A 24.hu írását nézem. A tulaj azt mondja, sokan átszoktak a dohányboltozásra, ő 600-ért adja a sört, ott csak 400, megisszák helyben. A KSH szerint 2019 óta az italfogyasztás 25-30 százalékkal esett vissza, az ételforgalom viszont nőtt. Ezt én nem nagyon hiszem, de ez mindegy.
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még. Az előbbiek viszont azt állítják, hogy a megmaradó helyek már rég tisztábbak, az asztalokon terítő van, mert a kiskocsma kisvendéglő is, a vendégkör pedig kisvállalkozókkal, a középosztályból válás miatt pillanatnyilag (vagy örökre) kizuhant negyvenesekkel, kistisztviselőkkel dúsult fel. Szóval a helyzet legalább annyira szól az emelkedésről is.
A megszűnő kocsma tulaja azonban borong. Ő is, meg a kispénzűek is újabb teret vesztettek ebben a magyar világban. Régebben a pultos, meg a kevéssé úri társaság ősi bánatok, válási hercehurcák, megalázott életek, apró sérelmek lelki szemetesládája volt, amit ma nem csinál, és nem pótol senki, se pszichiáter, se influenszer, se politikus, se unokázós csaló, se prosti.
Aki szegény, az a legszegényebb.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. október 2-ai adásában hangzott el.