Gábor György: Köztársasági elnököt támadni szigorúan tilos!

Nagy szerencsém, hogy engem még Sólyom László köztársasági elnök nevezett ki egyetemi tanárnak. Többedmagammal vettünk részt az ünnepélyes eseményen, a volt elnök egy jó kedélyű, emlékezetes és tartalmas beszédet mondott, majd egyenként mindannyiunkkal kezet fogott, gratulált, s átnyújtotta az egyetemi tanári kinevezésemről szóló oklevelet.

Pedig volt rá alkalom, hogy az államfőt ezt megelőzően a „személyében támadtam”.

Ma ugyanez aligha történhetne meg: sem egyetemi tanári kinevezés, sem Novák Katalin kéznyújtásnyira való megközelítése, mert volt rá alkalom, hogy az elnök asszonyt „személyében támadtam”.

Olvasom ugyanis, hogy Novák Katalin az előzetes egyeztetések ellenére nem adott interjút a Válasznak, miután az elnök asszony egyik kollégája úgy döntött, az interjú elkészítésére nem alkalmas Stumpf András, a Válasz munkatársa, miután – így az indoklás – Stumpf több ízben is „személyében támadta” az államfőt.

Az, hogy én szívesen és kíváncsian olvasom Stumpf András jó hangulatú interjúit, részben az ő érdeme, részben pedig magánügy. Miként az is magánügy, hogy Stumpf András miként vélekedik Novák Katalinról, egészen addig, amíg nem állít róla valótlanságot, vagy nyilvánvaló hazugságot.

 

Stumpf András

 

 

Stumpf András magyar állampolgár, így őt is megilleti az Alaptörvénybe foglalt véleménynyilvánítás szabadsága, újságíróként pedig joga, mi több, kötelessége megírni akár pozitív, akár negatív észrevételeit bármely közszereplőt, így Novák Katalint illetően is.

De vajon mit jelenthet az a dodonai megfogalmazás, hogy Stumpf „személyében támadta” az elnök asszonyt? Hát, hogy a csudába támadta volna? Gőzmozdony vagy égig érő paszuly minőségében ugyebár mégsem támadhatta, s kifejezetten rossz akusztikája lett volna, ha az elnök asszonyt a maga személytelenségében támadta volna. Ha Stumpf Novák Katalint bármikor is – teszem azt – nőiségében, hitében, küllemében, szexuális szokásaiban vagy anyai mivoltában stb. támadta volna, amit amúgy a Stumpf András névvel jegyzett olvasmányaim nyomán egészen egyszerűen kizártnak tartok, akkor Stumpf az újságírói hivatásra méltatlan és alkalmatlan személy volna. Ha viszont Novák Katalint politikusi mivoltában bírálta, politikai véleményét vagy cselekedeteit kritizálva, s tegyük hozzá: e honban egyre szokatlanabb bátorságról téve bizonyságot, akkor Stumpf hivatásához méltóan tette a dolgát, és sokakkal ellentétben valódi újságíróként viselkedett. Novák Katalin hivatala tehát köszönettel tartozna neki és lapjának, hogy az elnök asszonyhoz nem mikrofonállványt, alákérdező nyaloncot vagy kívülről irányított bérpropagandistát küldtek, hanem autonóm, önállóan gondolkodó, őszintén érdeklődő, belülről vezérelt nyitott személyt, aki tisztában van az újságíró feladatával és kötelességével, s olvasóit becsüli annyira, hogy különféle prekoncepciók vagy „odafentről” előírt álkérdések helyett tisztességesen tájékoztat. Legfeljebb nem mindenki fog egyetérteni az interjú tartalmával és eredményével, amint az a sajtó történetének kezdete óta megszokottnak mondható, eltekintve a diktatúrák sajtójának egyentartalmaitól és az azokat övező egyenörömöktől, egyenbánkódásoktól és egyenegyetértésektől.

Márpedig, ugyebár, a fényességesen tündöklő magyarországi demokrácia vezérlő csillaga alatt ilyen elő nem fordulhat.

Az viszont cseppet sem magánügy, hogy Novák Katalin vagy valamelyik túlmozgásos munkatársa ukázba adja, hogy a mi köztársasági elnökünk kinek a mikrofonjába hajlandó belebeszélni és kinek a mikrofonjába nem szól egy szót sem. Ez ugyanis súlyos tiszteletlenség, hiszen Novák Katalin az ország minden állampolgárának elnöke, következésképp kötelessége – legalább a sajtón keresztül, a szélsőséges sajtótermékektől eltekintve – mindenkivel szóba állnia, s valamennyi hazai sajtóorgánumot, s azok olvasóit tájékoztatnia. Továbbá nem magánügy, ha Novák Katalin vagy valamelyik túlbuzgó munkatársa az elnököt ért kritikától megsértődik: erre Novák Katalinnak saját baráti vagy családi körében minden lehetősége adott, de az Alaptörvény vonatkozó része – ha lehet mondani – rá kiváltképp vonatkozik: „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.”  

Ha tehát Stumpf politikai(nak álcázott) véleményével vagy kritikájával emberek méltóságát sértené, hivatásának gyakorlására alkalmatlan volna. Ám Novák Katalin is alkalmatlan volna elnyert tisztségére, ha az Alaptörvény szellemiségével élesen szembehelyezkedne, kiváltképp akkor, amikor ő maga az érintett fél, akadályozná egy szabad szerkesztőség szabad újságíróját közérdekű munkájának végzésében, megtagadná a tájékoztatási kötelezettségét, végezetül illetéktelenül beavatkozna egy független szerkesztőség munkájába.

Ami Stumpf András alkalmatlanságát illeti, eddig ennek ellenkezője látszik bizonyítottnak.

Ami Novák Katalin alkalmatlanságát illeti, annak megítélése legalábbis erősen kétséges.

Még akkor is, ha tudom, hogy Novák Katalin környezetének hermeneutikára szakosodott szövegértelmező szaktársai a fenti kijelentésemből majd azt olvassák ki, hogy az elnök asszonyt „személyében támadtam”.

És persze igazuk lesz, mert ha nem személyében, akkor hogyan másként?