Békesarc - Józsa Márta jegyzete
Egyenes következtetések mutathatóak ki a között, hogy közép-ázsiai posztszovjet falvakból és Észak-Koreából rekrutált katonák masíroznak a lebombázott Donyeck megye falvaiban, és hogy Trump elnök egy pingvinnel a hóna alatt sétál a virtuális valóság hatékony segítségével Nuukba, a zöld sziget fővárosába.
A hiteltelen - Szénási Sándor jegyzete
Mondhat és ígérhet bármit, már minden csak szó, duma, szöveg, smúz, hanta, sóder, illetve rizsa.
Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Ebben fogunk élni? – Rózsa Péter jegyzete
3/01/2026 15:08
| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió
Van a valóság, az alacsony bérekkel, egy inflációs sokk után még mindig emelkedő élelmiszerárakkal, kivéreztetett egészségügyi, oktatási és szociális rendszerrel, pofátlanul gazdagodó kegyeltekkel és van minden idők legnagyobb Orbán Viktorának látomása a valamilyen békegalambokkal magasba emelt országról, ahol már szinte csak karnyújtásira vagyunk az édenkerttől. No meg a következetes hülyítésbe, a valóság meghamisításába vetett hite.
Magyarországon egyszerre aranylik és bűzlik a gazdaság. Azt mondja erre mindenki Orbán Viktora az újévi interjúban, hogy ha majd béke lesz, vagyis véget ér az orosz-ukrán háború, akkor végre a magyar gazdaság is elindulhat felfelé. Ez megint csak nem teljesen igaz, mert már most is felfelé tart; nagy irammal a Kreml lépcsőjén, hogy a nagyvezér ajtaja elé érve, ott lábtörlőként elterüljön.
Azt akarom mondani, hogy kétféle értékrendben élünk: van a valóság, az alacsony bérekkel, egy inflációs sokk után még mindig emelkedő élelmiszerárakkal, kivéreztetett egészségügyi, oktatási és szociális rendszerrel, pofátlanul gazdagodó kegyeltekkel és van minden idők legnagyobb Orbán Viktorának látomása a valamilyen békegalambokkal magasba emelt országról, ahol már szinte csak karnyújtásira vagyunk az édenkerttől.
Szirének énekétől bódultan beszél ez az ember békéről, miközben a háborút kirobbantó agresszor legjobb barátjaként bokázik Putyin körül. Ájultan hebegett tavalyelőtt Trump győzelmi esélyeiről, aztán a következő másfél évben minden nap arra készült, hogy mindjárt fogadja őt az isteni elnök, és amikor boldog-boldogtalan fogadása után végre ez megtörtént, akkor sem történt semmi. Ott volt, vitte magával a közel 180 fős brancsot, mosoly, lapogatás, sikerpropaganda, csak éppen sem szóbeli, sem írásbeli nyoma annak, hogy a sztárfotókon kívül bármit is kapnánk Amerikától. Amit persze kapunk, azt a NER szorgalmas szolgái igyekeznek a kirakatból eltüntetni, hogy mást ne mondjak, az orosz olajra kivetett trumpi embargót, ami ugyanúgy érvényes ránk nézve, mint a több EU-s tagállamra.
De ennél sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb valóságelemek sem zavarják az angyalszárnyakon a fényes jövő irányába lebegő, álmodozó Orbánt. Mondjuk a pártjához felzárkózott, egyes mérések szerint pedig már tartósan elé került új ellenzék, a Tisza párt, amiről lazán azt állítja, semmi változás a régi ellenzékhez képest, ezek ugyanazok, csak most más áll az élükön. A számok, a választói tömegek, amelyek esetleg nem a NER-t kívánják a hatalomban tartani, le vannak ejtve, itt minden ugyanaz, mint eddig, a világok legjobbikának legjobbika teremtődött meg 2010-ben, és vezetője következetesen igazlátó és igazmondó, és aki nem mellette és nem vele halad, az tévúton jár.
Próbáltam a minap megfejteni, a kincstári optimizmuson túl ez az ember valóban nem látja, mi történik, vagy nem érdekli igazából, mert biztos abban, hogy tavasszal ő nyeri ismét a választást. Előbbi esetben a Ceauşescu-jelenséggel van dolgunk – nem feledhető a 36 évvel ezelőtti jelenet, amikor a nép feltétlen szeretetétől eltelve lépett a szónoki erkély mikrofonja elé, és aztán jött a bukás, de buktában sem értette meg, hogy amit ő a népről gondolt, az egyszerűen nem igaz. Nem, nyilván velem együtt sokan mondják, Orbán sokkal okosabb, realistább, ravaszabb, taktikusabb és tapasztaltabb annál, hogy ne ismerje fel, léggömbjei csak a stabil, fideszes választókat szédítik el, és egy igen tekintélyes tömeg áll már vele és politikájával szemben. Akkor viszont honnan ez a következetes hülyités, hazudozás, a valóság meghamisításába vetett hit? Az a legijesztőbb számomra, hogy valamit már tud. Valamit, amivel a valóság ellenében is megnyerheti a választást. Megnyerheti, mert van valami vagy valaki, ami, és aki el tudja hajlítani a valóságról alkotott képet afelé, amit hamis képzetei és állításai festenek most elénk. Ebben fogunk élni? És ez vajon meddig lehetséges?
Rózsa Péter jegyzete a január 3-i Hetes stúdióban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
