Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Csakazértsem – Rózsa Péter jegyzete
1/08/2024 18:02
| Szerző: Rózsa Péter
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Egyszer, még Orbánnak is szüksége lehet az összes segítő kézre, hogy kihúzzák a bajból. Ő viszont ezt meg sem várva, ellentmondást nem tűrve leordítja, vagyis pontosabban lenyomja a leendő segítők egy részét. Csakazértis, mert ő egy ilyen kemény legény.
Az éjszaka leple alatt a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította a paksi atomerőmű beruházással érintett területet és ingatlanokat. Ezt a rendeleti kormányzás örve alatt azért tette Orbán Viktor, hogy a továbbiakban az atomerőmű által megfizetett iparűzési adót ne az immár ellenzéki polgármestert választó település lakói, hanem a fideszes vezetésű megyei önkormányzat kapja meg.
Ez ugyanaz a szemét trükk, amit már eljátszott a NER Göd esetében, ahol a Samsung fizette iparűzési adót is elvonták a várostól, mert ellenzéki polgármesetere lett. Pakson is, Gödön is emberek élnek, de ezek az emberek Orbánék szemében nem számítanak egyenlő jogú állampolgárnak, mert az önkormányzatukat nem fideszes káder vezeti. Ezt az aljas módszert nem lehet politikának nevezni, hanem csak gazemberségnek.
De, lesz ennek majd még böjtje, hiszen aki Magyarország vezetését úgy képzeli, hogy a magyar lakosságnak csak egy részét tekinti partnernek, az előbb-utóbb maga csúszik bele az így keletkező szakadékba.
Erről az a vicc jut eszembe, hogy a nyúl bezuhan az erdő szélén található pöcegödörbe. Segélykiáltását meghallva a medve odamegy, de mivel a gödör mély, nem éri el nyuszika kezét – akarom mondani – felnyújtott lábát, ezért így szól:
– Nyuszi, várj, hozok egy hosszú faágat.
A nyúl viszont ellentmondást nem tűrő hangon ezt válaszolja:
– Nem várok!
Hát így! Egyszer, még Orbánnak is szüksége lehet az összes segítő kézre, hogy kihúzzák a bajból. Ő viszont ezt meg sem várva, ellentmondást nem tűrve leordítja, vagyis pontosabban lenyomja a leendő segítők egy részét. Csakazértis, mert ő egy ilyen kemény legény. Magam részéről jó utat fogok neki kívánni a mélybe zuhanása alkalmából.
Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2024. augusztus 1-i adásában hangzott el.

