Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Arató András: Kedvünk éppen lenne
11/03/2023 16:39
| Szerző: Arató András
...írni, írogatni, csakhogy nem tudjuk követni az eseményeket, és főleg a gondolatokat. Persze csak viccelünk, tudjuk mi követni őket, valójában írni nincs kedvünk.
Nem nehéz ugyanis a NER történéseinek követése. Ha egy-két elemet kihagysz belőle, akkor sem lesz hiányos a krónika, minthogy nincs a Fidesznek két kaptafája. Kivéve persze, ha tudományos céllal rögzíted az eseményeket, mert akkor a teljesség az igény, azt sem hagyhatod ki, ami nem számít. Például semmi jelentősége annak, amikor Orbán megállapítja, a kettes számú óta nem állt az emberiség ilyen közel egy világháborúhoz. (E ponton megemlíthető például Hruscsov rakétáinak úsztatása Kuba felé, pusztán az érzékeltetés céljából). Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy mindegy mit beszél a magyar miniszterelnök, noha a világ folyásának szempontjából valóban tök érdektelen. Jelentősége csak a hon polgárainak szellemi fejlődése szempontjából van, hiszen lassan az óvodás is képes levezetni a logikai láncot: az ukrajnai háború Amerika érdeke, pontosabban Bidené, ha ugyanis Trump lenne az elnök, ki sem tört volna a különleges katonai művelet; az Unió a Fehér Háznak paríroz, az ostoba szankciók miatt húzódik el a konfliktus, ami inflációt okoz Magyarországon, de a haza bölcs vezetése megvédi a családokat.
Mégis muszáj írni, nehogy beszáradjon a kalamáris.
Mert például ott van mindjárt a megkönnyebbülés. Hazánk családszerető népe örömmel és szeretettel vette tudomásul az ő miniszterelnökének in flagranti bekukkantását az egyik leánygyermeke itáliai tanulószobácskájába, ahol Erasmus ösztöndíjra alapozva közvetlenül tanulmányozza a Nyugatnak az ő hanyatlását; az a pár millió, amibe a kormány hadi magángépének pisai kitérője került, megoszlik és szinte semmi az adófizetőknek az endorfin löketért. A boldogság "csimborázója" akkor tört ki a lakosságon, amikor kiderült, hazudott a Gulyás miniszter. Azt mondotta ugyanis, hogy „Orbán Viktort csak kiszállt a hazafelé tartó repülőből” – hisz’ ha így lett volna, és egyszerűen elhagyja a gépmadarat, most a gyász öntené el a nemzet szívét. Mert ez esetben – de ne is képzeljük el.
Eközben az utolsókat simogatják a hatvanpusztai főkormányzói kastélyon, ezután már nem kell rá komolyabb összegeket költeni, bőven marad új gázerőművek építésére az orosz gázfüggőségtől való rugalmas elszakadás jegyében.
A honi demokrácia, azon belül is a parlamenti Fidesz frakció megmutatta, ha valami igazán fontos a haza fényre derülése érdekében, akkor vitatkozik és megfontol. Nem volt ilyen kérdés a CEU és úgy általában az egyetemek, az orvosi kamara, a magánnyugdíjak, a rendkívüli felhatalmazás, az extraprofit adó, a Kata meg a Kati, a bírói gyakorlat nélküli fő-főbíró beiktatása, a kréta kivétele a tanárok kezéből, hogy csak néhány marginális esetet említsünk. Ámde a finn és a svéd csatlakozás a NATO-ba – hát azt nem lehet csak úgy hűbelebalázs módjára ratifikálni. Meg kell azt jól fontolni, hiszen ezek az északiak kritizálni merik a mi tökéletesnek etalont adó világunkat. Milyen mázlija van Dániának, már bent vannak. Ma már biztosan nem vennénk föl őket.
Elszaladt 155 év, mindjárt március 15-e, bátor miniszterelnökünk a kiskőrösi tömegek előtt készül fellépésre, ugyanazzal a merészséggel, mint ahogy október 23-án Zalaegerszegre látogatott, aminek a belvárosát az ünnepi alkalomra tekintetre lezárták. Már önmagában is megható e szimbolika – vissza a lánglelkű költő bölcsőjéhez – ám egy helyi pizzasütő gesztusa egy nagy családdá egyesíti az országot mintegy, midőn Orbán Viktorról elnevezett pizzát alkotott a híres vendég tiszteletére. Az alkotáson az alap mézes BBQ szósz a Kedves Vezető lágy oldalát jelképezve, lesz rajta jalapeño paprika az erőt megjelenítendő, és a művet narancskarikák koronázzák meg, ki nem tudnánk okoskodni, miért is.
Annak idején Zalában kisebb földrengés jelezte, nagy dolgok vannak történőben.

