
Csillag István: A korbácsfonó
A tengerkorbácsolás meg folytatódhat tovább, hiszen a jó nép – ha már nem fussa kenyérre – kajolja a demagógiát, a koncra váró oligarchák meg előre örülnek, ha néhány multi ennyi szakszerűtlenség után bedobná a törölközőt és ők – a főnök jóváhagyásával – megvásárolhatnák (szarért-húgyért) üzleteiket.

Arató A.: Novák Katalin felnőtt a feladathoz
Gondolatainak szárnyalása megközelíti, talán meghaladja a Nemzet Fürkészéét is, máshoz meg nem hasonlítjuk, mert el akarjuk kerülni a szentség- és felségsértés gyarló bűnét. Államfőnőnk nem elégedett meg azzal, hogy egy pontot kanyarítson a 12 már meglévő elé (amelyikben sajtószabadságról, Unióról és egyéb zavaros és liberális eltévelyedések delirálnak), hanem megalkotott egy komplett, vadonatúj tucatos művet, a magyar családok 12 pontját.

Gábor György: Újév előtt, elmúlt éveink után
E sorok írója nem mondana igazat, ha reménytelinek próbálná láttatná a helyzetet, de tisztességtelen volna, ha a fentiek ellenére nem kívánna mindenkinek, akit csak megillet, mézédes újévet! Sáná tová umetuká!

Arató A.: Életeteket, véreteket, adótokat
Reptér nélkül nincs teljes élet! A mostani kiszolgáltatott helyzetet meg kell változtatni, hiszen ha a nyugati tulajdonos egyszercsak úgy dönt, összecsomagolja és hazaviszi a Liszt Ferencet, itt maradunk rapszódia nélkül, a repülők meg éppúgy nem tudnak leszállni, mint kócsag a magyar tenger lebetonozott partján. És még olcsó is, pusztán két atomblokk negyven százalékába kerül. Ráadásul megvehetjük a saját pénzünkből, annak ellenére, hogy az állampolgár adójának mértéke folyamatosan csökken: míg pár éve egy átlagkereső havonta 25 kiló paradicsommal járult a nemzet kasszájához, ez most már alig 10 kiló.

Arató András: Sci-fi, kabaré, tragikomédia? – hírek özöne
"Nehéz átlátni, miként tud valami egyre gyakrabban, továbbá újra és újra kiderülni, annak ellenére, hogy egy-két "újra és újra" tapasztalata már a hátunk mögött van." – Arató András a hét híreit sózza-borsozza és tálalja.

Gábor: Lázár János, avagy a mindent elborító sötétség
L. Simon László is szólásra emelkedett, miután Lázár János „kivételes államfőnek”, „igaz magyar hazafinak” nevezte Horthy Miklóst. Szerinte figyelembe kell venni zsidó származású honfitársaink érzékenységét. Nos, zsidó származású honfitársaink érzékenysége mellett más érzékenységeket is említhetett volna, mondjuk, hogy világossá tegye, érdemes volna nem zsidó aspektusból is szemügyre venni a kormányzó tevékenységét.

Arató András: Neveitek napjára
A történelem szekere nem olyan, mint a vonat, akkor sem áll le, ha nincs hozzá masiniszta. Korunk is megszülte a maga Lőrincét, a lepkék barátját, akinek a kedvéért a legfontosabb csillagok, konkrétan az Isten, a tehetség, a szorgalom és Orbán Viktor ismét összejöttek együttállni, megteremtendő korunk hősét, a legújabb Lőrincet, aki kitűnő példázata annak, hogy az ország kincseit nemcsak szétosztani, hanem összegyűjteni is lehet, ha a feladatra alkalmas bátorak ugyanannak a kornak a szülöttjei.

Holoda Attila: Megrendült napelem – II. rész
Az első részben leginkább arról volt szó, hogy a háztartási napelemek építését vállaló emberek csalódtak a magyar kormányban, met az utólag rájuk terhel egy olyan elszámolási rendszert, aminek jóvoltából a korábbiaknál sokkalta többet kell fizetniük az áramért. A második részben azt mutatom be, hogy maguknak a szolgáltatóknak sem könnyű a helyzetük, hiszen egy, az időjárástól változó teljesítményű villamos energia termeléssel kell megküzdeniük.
Arató András: Ide nekem az oroszlánt is
28/08/2023 16:06
| Szerző: Arató András
Honnan ez a sok erő ebben az óriási kicsi népben, hogy már megint szereztek egy bronzérmet?! És építünk örökérvényű stadionokat, hisz’ látjuk, Róma is inkább építette meg a Colosseumot, mint herdálta a pénzt tanárokra.
Volt ottan, nem itten, minthogy a héten a magunk részéről még a taljánok földjén vagyunk itten, ergo és tehát nem alaphelyzet van, amiben Hunnia játssza az itten szerepét, ahol balra tőlünk hanyatlás van, jobbra meg a Putyin, tehát hol volt, hol nem volt, volt egy atlétikai vébé. Hát persze hogy volt, hisz’ összedobtuk azt az alig 400 milliárd jó magyar forintocskát, hogy legyen, mert már nagyon vágyódtunk rá. Pontosabban nem is reá irányul a mi epekedésünk, hanem az olimpiára végre egészben, és nem darabokban, mert frakciókban megcsináltuk azt már, jobban, mint Miló a Vénuszt. (Utóbbi inkább a futószámokban jeleskedhetett, kevésbé a dobálózósakban.) Önkéntesen adóztunk a nemes célra, akartuk nagyon, megmondták nékünk, hogy akarjuk. Akárkinek nem adunk mink, Mária Teréziának nista adó, néki csak a vérünket szállítjuk, viszont az összes csoportból, még a nullásból is. Nagyvonalúak vagyunk, ha olyan kér tőlünk, aki már bizonyított földön, vízen, levegőben, de mostan olyan kért, ezért lett nekünk egy atlétikai vébénk, meg hatvan pusztai kastélyunk, motoros csónakunk a hét tengeren, sugaras légimasinánk és még megannyi csudánk.
Sajnos vége lett egy röpke hét alatt, pedig még néztük volna a szép magyar leventéket, aranyos vitézeket, amint harcba, háborúba mentek azért az egy bronzért, ámde minden véget ér egyszer, ezért hát szólott is a nép vezére, a zenének az ő házában szólott, noha éppen nem péntek reggelt írt a naptár, de hál’ Istennek szorgos ő, folyamatos tranzitban van a népe jólétének oltárán.
„Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért, s keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért”, hisz „a nyári olimpiák összesített éremtáblázatán nyolcadik Magyarország az első tíz helyezett ország közül az egyetlen, amelyik még nem rendezett olimpiai játékokat. Ez aligha maradhat így az idők végezetéig.” (Vörösmarty Mihály és Orbán Viktor: Szózatok).

Meg hát örök szövetség áll fent a magyarság és a sport között, ami kötelez. Kit és mire? Elsősorban is minket, magyarokat, mert meg kell védenünk a sportot a Soros zsoldjában álló brüsszeli bürokraták (alias Góliátok) föderalista-imperialista ambícióival szemben, mert ha ők nyernek, ami biztos nem következik be, mert a mi vezérünk az isztáni barátaival összefogva megvédi a fehér és keresztény Európát mindenféle fajtakeveredésekkel szemben, de ha mégis, akkor Hollandia, Portugália, Svédország, Franciaország és még sokan mások úgy járnak, mint Louisiana, Utah, Észak- és Dél-Karolina – bizony hogy nem indíthatnak önálló csapatot a budapesti olimpiai játékokon!
„Akik itt voltak az elmúlt napokban Budapesten, láthatták, hogy Magyarország ősi és modern, nemzeti és nyitott, láthatták, hogy milyenek igazából a magyarok: szenvedélyesek és tisztelettudóak, itt a sport szeretete és a sporthősök tisztelete felülír szinte mindent”. Bizony így van ez, mert a magyarok boldogan áldozzák serény munkával félretett pénzecskéjüket a mindenfajta produktivitástól mentes kórházak, iskolák helyett felülmúlhatatlan sportsikerekre, hisz’ a világ most megint fölkapta a fejét az újabb egetverő magyar teljesítmény láttán, s így kiáltott: honnan ez a sok erő ebben az óriási kicsi népben, hogy már megint szereztek egy bronzérmet?! És építünk örökérvényű stadionokat, hisz’ látjuk, Róma is inkább építette meg a Colosseumot, mint herdálta a pénzt tanárokra.
És miközben, ahogy a Nemzet Cserkésze rámutatott, az Európai Unió háborús pszichózisban tombol, éppúgy, mint a hatvanas évek dekadens nyugati ifjúsága tette Coca-Cola mámorban a beatzenére, a magyaroknak az ő önzetlen kormányfője nem tartja meg magának a világbajnokságot, hanem odaadja, de legalábbis fölajánlja a békének. (Utóbbi még nem nyilatkozott, elfogadja-e az értékes ajándékot). Pedig a nemzetellenes erők nem nyugszanak, most éppen az akkumulátorgyárakat próbálják elkergetni (ugyancsak a Nemzet Cserkésze nyomán tudunk erről az ármányról is). Nem járhatnak persze sikerrel – ne is képzeljük el, mekkora nehézséget okozna, ha százezer távol-keleti vendégmunkás hirtelen munkanélkülivé válna a Kárpát-medencében. Átképzésük kémia-, fizika- vagy irodalomtanárrá, kórházi nővérré akár több hónapot is igénybe venne.
Most már csak a sorrendet kell tisztázni. A népszavazási, sőt, nemzeti konzultációs kérdést ekként kellene megfogalmazni:
Ön szerint labdarúgó világbajnokságot vagy olimpiát rendezzen-e előbb Magyarország?
Vagyis hogy mit kíván a magyar nemzet. A sajtó szabadságát? Uniót? Ugyan már!