Arató András: Éljen augusztus 20.! És virágozzék is!

Irigyelhetnek most már nagyon az imperialisták, végleg nem szeretnénk a bőrükben lenni. Összehoztuk, ami nyolcszáz éve összetartozik, megtettük, ami sem Dzsingisznek, sem Szulejmánnak (pedig belőle minimum kettő is próbálkozott) nem sikerült, sőt, Joszif Visszarjonovics is csak álmodozott róla. Térben és időben összejöttek a magyarok legnagyobb barátai, hogy 1241 és 1526 hőseire emlékezve együtt ünnepeljék Kr. u. 1000 (egyezer) augusztus 20-át, az új kenyér felnégyelésének napját. Sőt, megjelent a cseh vitéz is, a fekete lovag, de nem a Toldi utca felől közelítette meg a puritánságáról híres daliás vendéglátó kolostorát, ahol vízen és (teljes kiőrülésű) kenyéren kívül elsősorban is nem disznóhús volt terítéken, legalábbis ami a mönüt illeti, hanem lehetett borsó is, meg bab is. A kolbászt majd este, otthon, jófajta adómentes pályinkával szétcsapatva.

Itt járt hát a tatárok mai főnöke, Minnyihanov poszt-kán, meg Recep pasa, a török császár inkarnációja, egyazon napon néztek a budai várban az égre – személyükben ekként egyesültek a régi és az ősrégi barátok. Csak a félkrajcárbaloldal berzenkedett ellenük, mert az mindennel szemben berzenkedik, ami szép és jó és magyar. Neki mindig csak a kórházak, meg az iskolák meg a nyugdíjak, meg mindenféle földi luxushívságok járnak az eszébe’, még olyankor is, amikor a kontinens legnagyobb tűzijátékának halhatatlan csóvái tündökölnek hosszú másodpercekig a Duna muszlim egén. Again. És aki nyitott a szépre és jóra, az legott, a görögtűz omló zuhatagában meglátta, mert meg kellett látnia az atlétika szentélyét és túlnan átellenben a menyecskét, akit MOL-nak hív a nép szerető nyelve. Van-e még náció a földkerekségen, amelyiknek ennyi szépség és jóság jut? Augusztus huszadika a legfontosabb családi ünnep. Eljöttek hozzánk a testvéreink távoli tájakból, azer és egy tesó ölelt át minket, felsorolni is nehéz mindet, volt itt mindenféle nagyszerű bratyó, bukott osztrák öcsi, kirgiz, üzbég, türkmén bajtársak a keresztyénység megóvásában, és más jeles, diktálásra készek a Balkánról. Egy csak egy legény hiányzott a táncból, de érthető és igazolt Vlagyimir Vlagyimirovics távolléte, ő most a hazáját védi a szomszéd országban, mi mást, hol másutt.

A magyar hadak ereje rettentő, ami ünnepélyesen megmutatkozott az égen is, nem csoda, hogy a svédek oly nagyon ácsingóznak csatlakozni az Budapest–Isztambul–Aşgabat tengelyhez. Nem oda Buda! Akkor lesztek tagok, amikor mi akarjuk! Amikor Putyin megmondja nekünk, hogy akarjuk.

És még a világ atlétái is összegyűltek, hogy ámuljanak, mi mindenre nem képes ez a kicsinységében is hatalmas ország. Honunk jeles és nemzeti építőmesterei előállítottak egy önmagánál kétszer nagyobb stadiont, adófizető polgáraink nem sajnáltak rá kétszer, talán háromszor annyi milliárdocskát, mint amennyibe az ilyen ékszerek általában kerülnek. És mindezt merő önzetlenségből, hiszen föl sem merül, hogy egy magyar (sportoló) ember mások elől aranyból vert érmet orozzon el.

Egy kis hiányérzet mégiscsak nyomja a lelkünket. Tavaly ilyenkor nem csóvák repültek az égen, hanem meteorológusok. Pedig az Úr 2023. esztendejében, azaz, ha jól számoltunk arabul, kb. 1445-ben {2023 – 622 + (2023 – 622):32}, az Augustus császár elnevezett hónap 20. napján volt vihar is, meg napsütés, ezúttal mégis elmaradt az autodafé. Pedig a vendégeknek biztosan tetszett volna.