Game over - Józsa Márta jegyzete
Győzelmi jelentés következik. Magyarország, vagy a kormánya, vagy leginkább a miniszterelnök személyesen legyőzte a szegénységet.
Cifraszűr és alibibeszédek – Neuman Gábor jegyzete
Véletlenül a köztévé egyik csatornáját néztem, elbambultam. A Hungarikum Díjátadó Gála ment, Navracsics Tibor állt a színpadon. Olyan volt az egész, mintha a '70-es évek valamelyik május elsejéjén ünnepi beszédet mondott volna Korom elvtárs, vagy Berecz elvtárs...
Szegény éhes magyar választó lakomája
És akkor jött Magyar Péter, aki eddig nem volt rajta az étlapon, bár nem tűnik tökéletesen finomnak, és félelmetesen hasonlít is az egyik korábbi főételre, de a reménytelenül éhes ellenzéki választóknak, akikkel már tényleg minden rosszat megetettek, most reményt ad arra, hogy legalább egy kicsit jól lehet lakni.
Csatamező vagy Lipótmező?
Az Alapjogokért Központnak sikerült összetrombitálnia Budapestre Európa és a világ politikai söpredékét (nyilván költségvetési adóforintokkal bőkezűen felvértezve), akik kétnapos dzsemborijukkal próbálják megtámogatni a magyar miniszterelnök európai kampányát.
Élünk egy vegyi csík alatt – Szénási Sándor jegyzete
A chemtrail ugyebár egy vegyi csík, amit nemcsak a katonai, de a polgári repülőgépek is maguk után húznak-vonnak, hogy a belőlük kihulló méreggel megritkítsák a Föld népességét, hogy aztán a maradékot egy szűk elit uralma alá vonhassa. Állítólag nanorobotokat is szórnak, amelyek belélegezve agyvérzést, infarktust, esetleg agysorvadást okoznak, bár ez utóbbi a teória hívei között már post festa.
A falusi miniszterelnök – Kárpáti Iván jegyzete
A vidékből is inkább azt szereti, amit egykor a főnemesek, több ezer négyzetméter bizonyítja ezt Hatvanpusztán, ha a Holdról nem is, de repülőről jól látható.
Pészah – Dési János jegyzete
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Karosszék – Józsa Márta jegyzete
Most végez az a generáció, amely már kizárólag a Nemzeti Alaptantervnek nevezett kurzusideológia szerint érettségizik.
A színház és a mi világunk – Dési János jegyzete
13/04/2024 15:06
| Szerző: Klubrádió
A tanulság talán az is, hogy Udvaros Dorottya jobban jár, ha távozik, mert abban a hazug világban már neki sem lehetnek őszinte pillanatai. (Mi pláne jobban, mert újra lesz olyan hely, ahová bemegyünk megnézni.)
Ez a jegyzet nem a színházról szól, különösen nem a Nemzeti Színháznak nevezett fideszes lerakatról, nem is Vidnyánszkyról, sőt még csak Udvaros Dorottyáról sem.
A mi világunkról annál inkább – hiszen a színház maga az egész világ, ahogy korábban egy jeles színpadi szerző már valami effélét megfogalmazott.
Mint az közismert, egyelőre nem adott szerződést a magyar színházi világot fideszizáló helyi érdekeltségű III. Richárd Udvaros Dorottyának. Lehet, hogy még ad és most csak megmutatja ki az úr a házban, lehet, hogy nem ad, hogy megmutassa, ki az úr a házban. Megteheti.
Most I. Vidnyánszkyt idézem: "Nem is tudok egyébbel szórakozni,/Mint hogy a napon nézem árnyamat/És csúfságomat magam magyarázom:/Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,/Hogy eltöltsem e csevegő időt -/Úgy döntöttem, hogy gazember leszek."
Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.
Udvaros Dorottya korában kiállt a Színház- és Filmművészeti egyetem, az SZFE elzabrálása ellen. Most emelje fel a kezét az én korosztályomból, aki nem volt szerelmes Udvaros Dorottyába? (Legalábbis hétfő, szerda pénteken, mert kedd, csütörtök, szombaton Básti Juliba voltunk szerelmesek. És akkor még ott a vasárnap.) Kossuth-díj, nemzet színésze ehhez képest smafu.
Sőt, Udvaros azon nagyon kevés színészkolléga közé tartozott, aki nem tett egyből hűségnyilatkozatot Vidnyánszky mellett, amikor annak a darabjában két színész súlyosan megsérült. (Azóta is le vannak ám sz*rva a fővezérigazgató úr által, kártérítés, segítség, hogylét utáni érdeklődés nuku. Pereskedjenek csak, ha annyira akarnak valamit.)
Szóval Udvaros úgy viselkedett az elmúlt években, ahogy a nemzet egyik méltán legünnepeltebb színészétől ezt elvárjuk. Nem ugrált barikádokon, nem vállalt különösebb véleményformáló szerepet – bár talán néha ezt is megtehette volna, jobban nem tudnák már kirúgni –, de megszólalt, amikor nagyon illett, hogy ne kelljen csalódnunk a hétfő, szerda, péntekeink szerelmében. S azt is tudta, hogy van kockázat – okos asszony –, mert amikor valaki megkérdezte tőle az SZFE melletti kiállása idején, hogy nem fél-e a bosszútól, azt felelte: „Nem hiszem, hogy ez bátorság, vagy gyávaság kérdése. (...) de a tudást, a tapasztalást, a szellemi eredményeket féltő gonddal kell őriznünk.”
Egyben tévedett. Ma az erő, a rombolás, a hatalmi tobzódás, amúgy errefelé nem ritka korát éljük. A tudásnak, a tapasztalatnak, a szellemi eredményeknek hány hadosztálya van? Ugyan már. Most percemberkék dáridója tart. Igaz, elég hosszú perc ez.
„Én mindig ugyanilyen harcos voltam. Soha nem gondoltam azt, hogy a színházcsinálás csupán kellemes elmesélése történeteknek” – szerepel a már idézett Népszava-interjúban. És tény, azok az elődei, akik nemcsak nagy színészek voltak, hanem igaz emberek is, mint Bajor Gizi vagy Gobbi Hilda – sokan mesélhetnének azokról a hatalomba megtehetségesültekről, akiknek egy kis rendcsinálás és statuálás fontosabb volt, mint a tudás, a tapasztalat, a tehetség.
(Zárójel. Vidnyánszky, állítja több hozzáértő, valamikor tehetséges volt. Ma már nem tudja megbocsátani, hogy egykoron a magyarországi liberális értelmiség karolta fel és segített. Aztán hatalomba került, s megtehetségtelenült. Maradt neki a gazember szerep, amit szemmel láthatóan élvezettel, nagy átéléssel alakít. Bensőből adja a figurát, ami rászáradt, mint szamárra a fül. Zárójel vége.)
Udvaros Dorottya ma bármely színház dísze és büszkesége lehetne. Valóban. Alföldi szégyenteljes kiebrudalása után talán sokan várták tőle, hogy szolidaritást vállaljon vele. Megértem, ha legalábbis a nyilvánosság előtt ezt nem tette. Hihette azt, hogy a színpadról nagyobb hatást tud elérni és a többi. De a hála nem politikai. A nemzeti színházi fiók-duce nem színházat csinál már rég, hanem politikát.
Nyilván, most Udvaros csuklóztatásával azt gondolja, jó lecke lesz ez mindenkinek, hogy kuss legyen itt, maximum hódolat illet, nem bírálat.
De engem a tagadás ősi szelleme vezérel. Ezért más a következtetésem. A tanulság talán az is, hogy Udvaros jobban jár, ha távozik, mert abban a hazug világban már neki sem lehetnek őszinte pillanatai. (Mi pláne jobban, mert újra lesz olyan hely, ahová bemegyünk megnézni.)
Tudom, színpad, fény, taps, csekkek a hó végén. De gondoljon arra, hogy hány hétfő, szerda, péntek van, amelyben ő marad nekünk.
Dési János jegyzete a Hetes Stúdió 2024. április 13-i adásában hangzott el.
