Ötletek lelkiismeret furdalás elkerülésére - Dési János jegyzete
Késő délután Orbán vezér éppen arról beszél, hogy "nem is világos ki támadott meg kit" az orosz-ukrán háborúban, amikor egy kis csoport Budapesten mentőautókba gyógyszert pakol éppen.
Zsigerek – Józsa Márta jegyzete
A köznevelési államtitkár államtitkár azt mondja, hogy külsőleg tökéletesen NER-kompatibilisnek látszó testének láthatatlan belső részei szerint talán nem kellett volna peckesen vonulgatnia olyan ifjú leánykák társaságában, akik a fényes államtitkári aktusról készült videót a „Lassan akarlak megdugni, lámpafénynél” szövegű zeneszámmal festik alá.
Sánta kutya-hadművelet – Hardy Mihály jegyzete
Egyre rövidebb a szavatossági ideje a kormányzati vezetők hazugságainak.
Út a börtön világába - Hardy Mihály jegyzete
Szögezzük le, hogy amiről tudunk, azt minden jel szerint csak a jéghegy csúcsa, amint egyre újabb és újabb rémtörténetek és videók kerülnek elő kezdem azt gondolni, hogy Dante pokoli jelenetei váltak valósággá – Magyarországon és a magyar hatóságok csendes sunyításával.
Öltönyösök - Szénási Sándor jegyzete
Mármost hülye a rendszer, vagy sem? Ha nem hülye, akkor Kovács-Bunát sem tette volna meg megbízott igazgatónak a Szőlő utcában, de ha már, a debreceni tökig sáros igazgatóhelyettest aztán végleg mellőzte volna. De nem. A NER láthatóan büszkén vonul, pocsolyából szarba lép.
Amikor elfogynak a szakemberek - Kárpáti Iván jegyzete
Amikor elfogynak a szakemberek, nem megoldást keresnek, hanem trükköznek. Szabályokat hajlítanak, felelősséget tolnak lejjebb, orvosokat vezényelnek át saját szakterületüktől távol, sokszor írásos garanciák és megfelelő bérezés nélkül. Ha baj van, a felelősség az övék. Ha működik, a vezetés pipálhatja a spórolást.
Gazember, aki a verést helyesli - Dési János jegyzete
A verés fontos eleme a hagyományok láncolatának. Nehogy már az államra bízott gyerek kimaradjon ebből a közös nemzedéki élményből. Twist Olivért is verték, mégis milyen híres lett. Le a belpesti kényeskedéssel és sipákolással. Fenékig.
Mi szültük Twist Olivért – Józsa Márta jegyzete
Nincs okunk feltételezni azt, hogy bárki levonta volna ennek a két évszázada megírt történetnek a tanulságait.
A demokrácia utóvédharcai - Kárpáti Iván jegyzete
23/12/2025 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Akárhogy alakuljon is a jövő évi választás, egy dolgot érdemes kimondani: az a fajta idealizált, tankönyvi értelemben vett liberális demokrácia, ami sokunk fejében él, már Nyugaton sem létezik. Nem azért, mert valaki "elvette", hanem mert elfogyott mögüle az a társadalmi konszenzus, ami működtette. Az a hallgatólagos alku, hogy vannak közös játékszabályok, vannak intézmények, amelyekhez akkor is ragaszkodunk, ha épp nem nekünk kedveznek.
Egyre közelebb kerülve a jövő évi választáshoz, érdemes arról beszélni, mint jelent ez most és mit jelentett 20-30 éve. Vizsgálatom tárgya, hogy ugyanaz a közös megállapodás van-e arról, hogy mit nevezünk demokráciának, hol vannak a határai, és mi az, ami már kívül esik rajta. Pedig ez a konszenzus már régen megbomlott, nemcsak itt, hanem nyugaton is. Orbán Viktor ennek csak egy magyarországi tünete
Akárhogy alakuljon is a jövő évi választás, egy dolgot érdemes kimondani: az a fajta idealizált, tankönyvi értelemben vett liberális demokrácia, ami sokunk fejében él, már nem létezik. Nem azért, mert valaki „elvette”, hanem mert elfogyott mögüle az a társadalmi egyetértés, ami működtette. Az a hallgatólagos alku, hogy vannak közös játékszabályok, vannak intézmények, amelyekhez akkor is ragaszkodunk, ha épp nem nekünk kedveznek.
Nyugaton ma már nem az a kérdés, hogy demokrácia van-e, hanem az, hogy melyik változata. Az Egyesült Államokban, Európában, az egész euroatlanti térségben a hagyományos liberális modell utóvédharcokat vív. Nem támadás alatt áll kívülről, hanem belülről bomlik, mert egyre kevesebben érzik úgy, hogy ez a rendszer képviseli őket, védi őket, vagy legalább érti őket. A társadalmi különbségek nemcsak nőttek, hanem láthatóvá, tapinthatóvá váltak, vagy mondhatjuk úgy is szakadékokká mélyültek.
Ilyen helyzetben pedig mindig a szélsőségek törnek előre. Nem azért, mert okosabbak vagy igazuk van, hanem mert egyszerű válaszokat adnak bonyolult problémákra. Ellenségeket neveznek meg, identitást kínálnak, és azt ígérik: visszaadják a kontroll érzetét. A klasszikus liberális demokrácia ezzel szemben türelmet kér, kompromisszumot, önkorlátozást, csupa olyan dolgot, ami válságos időkben politikailag rosszul eladható.
Ezért tévedés azt hinni, hogy a mostani folyamatok valami kelet-európai sajátosságot tükröznek. Amit látunk, az egy szélesebb átalakulás része. A kérdés már nem az, hogy „visszatér-e a demokrácia”, hanem az, hogy mi jön helyette, és mennyire lesz képes megőrizni abból bármit, ami miatt egykor vonzó volt. Jogbiztonságot, kiszámíthatóságot, kisebbségvédelmet, fékeket és ellensúlyokat.
A választás persze fontos. Mindig az. De önmagában már nem elég. Ha nincs mögötte közös elképzelés arról, mit tekintünk legitimnek, akkor csak egy technikai aktus marad, nem pedig közös döntés a jövőről. És ez az a pont, ahol érdemes óvatosnak lenni az illúziókkal, mert a demokrácia nem egyik napról a másikra tűnik el. Először csak átalakul. Aztán megszokjuk. És mire észrevesszük, már egészen mást jelent, mint amit egykor gondoltunk róla.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2025. december 23-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)