A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Egy "rossz" magyarról - Szénási Sándor jegyzete
A „jó” magyar szeret ebben élni, maga mossa kényszerzubbonyát, és csodálattal tekint ápolóira.
Olaj, háború és kampány – Kárpáti Iván jegyzete
Van egy különös képessége a magyar miniszterelnöknek: képes egymástól teljesen független dolgokat egyetlen történetté gyúrni. Olyan ez, mint amikor a konyhában a hűtő teljes tartalmát beleöntjük egy lábosba, aztán reménykedünk, hogy valami ehető lesz belőle. Most éppen az olajjal történik ugyanez.
A bunker – Szénási Sándor jegyzete
13/08/2025 18:03
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Hadházy ügynök azt állítja, hogy a bunkerszerű, hatvan centi vastag, súlyos vasajtókkal ellátott vasbeton falakat, amelyek széfet, hűtőkamrákat rejtenek, ukrán munkások is építették. Mármost csak nekik lehetett érdekük, és persze titkosszolgálati késztetésük arra, hogy ilyen, nyilván Kijev által hamisított képekkel terítsék be a nyilvánosságot.
A független képviselő ugyanis azt állítja, hogy a bunkerszerű, hatvan centi vastag, súlyos vasajtókkal ellátott vasbeton falakat, amelyek széfet, hűtőkamrákat rejtenek, ukrán munkások is építették. Mármost csak nekik lehetett érdekük, és persze titkosszolgálati késztetésük arra, hogy ilyen, nyilván Kijev által hamisított képekkel terítsék be a nyilvánosságot, Hadházy ügynökön keresztül. A cél természetesen O.V. befeketítése, egy újmagyar szót használva, összeputyinizálása, azt terjesztvén, hogy az orbáni komplexum Putyin Fekete-tenger menti palotájára hajaz. Ez azonban, hogy O.V.-t idézzük, "szamárság", már csak azért is, mert az orosz elnök nyaralója harminckilencszer akkora, mint Monaco, viszont Hatvanpuszta eredetileg csak 13 hektáros, bár igaz, tágul, hasonlatosan az univerzumhoz.
Ráadásul földalatti bunkerről a mártírhalált halt Navalnij sem beszélt, arról azonban igen, hogy egy rúdtánc szoba is segíti a fáradt Putyin érzékeinek újrahangolását. Hatvanpuszta ilyen hívságokkal nem tüntet. Tessék, már csak ezért is hülyeség ez az analógia, ezért is lehetséges, hogy Hatvanpuszta tényleg félkész agrárüzem.
De mi van, ha mégsem? Mi van, ha tényleg bunker van ott polgártársak, ha digitálisok vagytok, ha nem? Ki tudja, mi az igaz ebben a buggyant világban?
Tegyük fel, hogy ukrán kéznek a fotókhoz nincs köze, és valljuk be, hogy Hadházy nem Kijev ügynöke. Vagyis tételezzük fel, hogy Hatvanpuszta óvóhely is, tehát rejtekhely a nehéz időkben, ahová O.V., vagy esetleg a család egy része elvonulhat, remeteéletet élhet, nyersebben szólva elmenekülhet, elbújhat. De miért tennék ezt?
Ez ugyebár egy hülye kérdés. Amíg valaki hatalmon van, palotában bújik el az ő népe elől, ha teheti. Ha nem, haveri jachtokon heveri ki az uralkodás nehézségeit. Elbújni akkor kell, ha a hatalomnak annyi, és jön a vád alá helyezés, vagy a rablott vagyon konfiskálása, amely esetben logikus, ha az illető a rablott vagyont is magával viszi a rejtekhelyre, de hát ennek nincs értelme. A rablott vagyon ugyanis vagyonkezelő alapokban van, vagy külföldi bankokban, ingatlanokban, esetleg Birkin táskákban, amiből tényleg lehet milliárdos készletet felhalmozni, de például fél Budapest épületállományát nem lehet bunkerbe tuszkolni.
A logikus tehát az, ha a hatalmát vesztő, és vesztét érző illető némi ruhanemű mellett több hektoliter pontyhalászlével, egy tonna erős paprikával, és számolatlan hosszúlépésre elegendő borral költözik a bunkerbe, másra nincs szüksége, sőt, őszintén szólva, erre se sokáig. Egy Putyin még elbóklászhat a maga 17 millió négyzetkilométerén kiásott több ezer rejtekhelyén, de egy magyar politikust gyorsabban kiöntenek azon az egy árva Hatvanpusztán, mint az ürgét Petőfi versében.
Úgyhogy marhaság az egész. Nem bunker az, hanem hűsölde rekkenő nyarakon.
Ó, édes magyar nyelv.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2025. augusztus 13-i adásában hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

