
Mi lesz a tízórai? A két műsorvezető szendvicsében a sok zöldség mellett 2 fajta töltelék is szerepel. Óránként megismerhetnek 1 embert. Klasszikus interjúk bakancsban.
Mi lesz a tízórai? A két műsorvezető szendvicsében a sok zöldség mellett 2 fajta töltelék is szerepel. Óránként megismerhetnek 1 embert. Klasszikus interjúk bakancsban.
A friss Emmy-díjas színésznőt, Gera Marinát láttuk vendégül a szerdai Ötösben. A művésznő első magyarként vehette át a televíziós produkciók Oscarjának is nevezett díjat az Örök tél című, Gulágon játszódó filmben nyújtott alakításáért.
El nem tudjuk képzelni, hogy milyen elképesztően gazdag a szagok világa egy kutya számára. Mégis képes egyetlen embert kiválasztani és követni ezer között is.
Fábián Juliról, a sokak által kedvelt, két éve, hosszú küzdelem után, mindössze 37 évesen elhunyt jazzénekesnőről beszélgettünk az Ötösben.
Egészen új televíziós világot teremtett kér fiatal magyar alkotó, Cseke Eszter és S.Takács András. Meg kellett küzdeniük azért, hogy elfogadják a filmjeiket, de ma már tízéves sikersorozatot tudhatnak maguk mögött.
Illés, Omega, vagy Metró. Ezek voltak akkoriban a pártok – mondja Szörényi Levente a kezdetekről. Ma is fellép, de szívesen foglalkozik a borászattal is.
Már majdnem 250 darabot rendezett, 3 színházat igazgatott, és most is akad munkája bőven a szabadúszó rendezőnek, aki épp a rendszerváltás idején vezette a Nemzeti Színházat.
Törülközőkön fekvő anyukák és a kivilágított, sokmilliárdos stadion – innen kezdett el ágyakat szerezni Orosvári Zsolt, ezt aztán kórházi klímák beszerelése követte.
„Olyan híres akarok lenni, hogy amikor meghalok, bemondják a tévében.” Így indult a pályának a rendező, színész, festő.
Már az olimpiára készül, a kvalifikációja megvan. A kvangdzsui világbajnokságon igen szépen szerepelt, aztán médiasztár is lett.
Német-izraeli kettős állampolgár, de magyar származású holokauszt-túlélő is elindult a budapesti Maccabi Európa Játékokon, félmaratonban állt rajthoz, teljesítette a távot.
Az MSZMP-ből kizárták, legendás körülmények között. Aztán több más párt közelében is megfordult. Politikusként is ismerhetik sokan, de még többen a televízióból.
Akkor én ezt este elmesélem a Nemzetiben! – mondta Tordai Teri színésznő annak a tisztnek, aki 24 éves korában megpróbálta beszervezni. Máig se érti igazán, hogy merte megcsinálni, de szerencséje volt.
A miniszterelnök környezetében nincs egyetlen igaz ember sem, aki megmondaná neki, hogy a vesztébe rohan, és magával ránt másokat is.
Határozott véleménye van Peksáné Gyémánt Ágnesnek a kormány manipulációiról. A Pride szóvivőjének édesanyja szerint nem véletlenül megy neki Kövér a melegeknek.
Amikor azt mondták neki, hogy maga egy sztár, fogalma sem volt a szó jelentéséről.
Színészlegendák neveit sorolta Dunai Tamás, amikor felidézte eddigi pályafutásának részleteit. Más, ifjabb kollégái valószínűleg őt sorolják majd ugyanebbe a kategóriába.