„Klubrádió
Ötös

"Néhol zajos, bolondozós" emlékadás: Lang Györgyitől búcsúztunk az Ötösben

25/05/2023 16:35

| Szerző: Klubrádió

Lang Györgyi annyira derűs személyiség volt, hogy csakis hangos és életteli megemlékezés dukált neki. A szerdai emlékadásban bolondozós, egymás szavába vágós részleteket hallhattunk a Falusi Mariann-nal közösen vezetett korábbi adásokból, szereplésekből és persze Pa-Dö-Dő slágerek is felcsendültek. A műsort Timár Ágnes szerkesztette, Kelecsényi Kriszta segítségével.

2023. május 24. Ötös - Falusi Mariann-nal és Lang Györgyivel (2023. május 24., szerda 10:05)
94:58
00:00
Műsorvezetők: Falusi Mariann - Lang Györgyi Szerkesztők: Kelecsényi Krisztina
Az Ötös szerdai adásában kollégánkra, barátunkra, Lang Györgyire emlékeztünk. 

Május 20-án, 66 éves korában itt hagyott minket Györgyi. Hosszan tartó betegség után ment el, amit, ahogy Pálinkás János kollégánk fogalmazott, elképesztő derűvel és hihetetlen türelemmel igyekezett viselni.

A Pa-Dö-Dő énekese, egyik fele volt, színész, műsorvezető, aki Falusi Mariann-nal együtt vezette a szerdai Ötöst a Klubrádióban, jó másfél évtizeden át.

Szerdán utoljára hallhattuk a megszokott szignált. Ez az adás Györgyié és Marianné volt: szórakoztató, néhol zajos, bolondozós, egymás szavába vágós részletek, régebbi műsorokból, szereplésekből. Györgyire így lehet, így kell emlékezni. Ő biztosan nem akarná, hogy ez a műsor szomorú legyen – mondta Timár Ágnes, az adás szerkesztője.

Így aztán a műsor vidám, hangos és életteli lett. Az összeállításban segített Kelecsényi Kriszta is, aki 2019 óta szerkesztette a szerdai Ötöst.

Lang Györgyi és Falusi Mariann a rádió rendezvényein általában "dupla műszakot vittek", egyrészt jelen voltak kollégaként, műsorvezetőként, másrészt fel is léptek, nem egyszer megénekeltetve a közönséget.

A 2011-es "Hadd szóljon" koncerten például a Röpül a tányérral. Később az egyik Szörp Szóda fesztiválon meg azt énekelték velük a hallgatók, hogy "hey-ho, nyaralni volna hú de jó".

Sokszor Györgyi és Mariann beszélgetett a hallgatóinkkal ünnepekkor. "Vidám Karácsony a Pa-dö-dővel" – ilyen és ehhez hasonló adáscímek voltak. 2012-ben saját anyukáik telefonáltak be a "tyúkokhoz" – ahogy a lányok hivatkoztak magukra. Beszélgettek arról, ki mit süt, de arról is, miért teszi ki valaki a Facebookra a rakottkrumplit, meg, hogy mégis kinek mi az ünnep lényege. Az általuk vezetett ünnepi adásban elfért egymás mellett, hogy "Mire ez a löttyös nagy karácsonyi készülődés?", és az is, hogy "mégiscsak a szeretet a legfontosabb az egészben".

Olyan is előfordult, hogy váratlanul kérdezőből interjúalannyá avanzsáltak: 2014-ben egy vendég az utolsó pillanatban mondta le a szereplést, így az első óra vendége, Vajdai Vilmos, színész-rendező a második órában már ideiglenes műsorvezetőként kérdezte őket. Vajdai azzal indította a beszélgetést: Mariann, te mezzoszoprán vagy, és Györgyi, te mi? "Én hamis" – vágta rá nevetve Györgyi. 

Ebben a beszélgetésben kettejük kapcsolatának kezdetét is felidézték: 1985-ben, a Rémségek kicsiny boltja című darabban dolgoztak először együtt, amit Csizmadia Tibor rendezett a Vígszínházban, ahol akkoriban Presser Gábor volt a zenei vezető. Valamikor menet közben Györgyi megkérdezte Mariannt, hogy nem alakítana-e vele együttest? "Rám nézett rémülten, és azon gondolkozott, hogy tudna erre udvariasan úgy válaszolni, hogy te mi az anyádról beszélsz?" – így mesélte Györgyi. Aztán Presser hívta őket vokálozni Révész Sándor, a Piramis együttes egykori frontemberének visszatérő koncertjére, végül pedig a turnéhoz is csatlakoztak. "Saját magunk fizettük a benzint, de nagyon örültünk, hogy ott vagyunk a popzene közepén" – emlékeztek vissza közös zenei karrierjük elejére. Annyira "együtt", egy párosként égtek be az emberek fejébe, hogy "egyedül is ketten vannak": Mariann azt mesélte, hogy bárhova megy, mindegy ki van mellette, mindenki úgy köszön, hogy "sziasztok Pa-dö-dőék".

Az összeállításban Székely Éva olimpiai bajnok úszóval készített interjújukból is hallhatnak egy részletet, aki azt mondta "a lányok hadarnak, de pont emiatt imádja őket". Kulka Jánossal egy 2009-es Ötösben pedig többek között arról beszélgettek, hogy ki hogyan küzd meg a hírnévvel, a "celebséggel", hogyan érintette Kulkát, amikor Mágenheim Ádámot alakította a Szomszédokban, és mindenki doktorúrnak szólította az utcán, vagy, hogy hogyan érintette Györgyit és Mariannt, amikor olyan címmel jelentek meg cikkek, hogy "Összeveszett a Pa-dö-dő", miközben a szövegek már arról szóltak – ami a valóság is volt – hogy mennyi mindent csinálnak együtt.   

Györgyi "vagányságával, humorával és azzal a természetességgel, ahogy mindenhez és mindenkihez viszonyult, valóban színt vitt a szerdákba" – mondta Tímár Ágnes búcsúzóul. Mindig hiányozni fog. Mindannyiunknak.

A teljes emlékadást a fenti lejátszóra kapcsolva hallgathatják meg.

Ötös - Falusi Mariann-nal és Lang Györgyivel - emlékadás
2023. május 24., szerda, 10:00
Szerkesztő: Tímár Ágnes
Segédszerkesztő: Kelecsényi Krisztina