Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a Klubrádiót 2026-ban is

A lényeg

"Kémelhárítási rés" – orosz ügynökök listáját kaphatja meg a kormány

Panyi Szabolcs szerint a Magyar-kormány hamarosan egy több mint egy tucat, diplomáciai fedésben dolgozó orosz hírszerzőt tartalmazó listához juthat. Az oknyomozó újságíró úgy látja: ezzel elkezdődhet "az EU/NATO védőpajzsán keletkezett kémelhárítási rés befoltozása", amelyet az Orbán-kormány szándékosan hagyott nyitva.

Ebola-vészhelyzetet hirdetett a WHO, hantavírus miatt is figyelmeztetnek
A lényeg

Ebola-vészhelyzetet hirdetett a WHO, hantavírus miatt is figyelmeztetnek

Nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO az Ebola kongói és ugandai fellángolása miatt, miközben a hantavírus egy óceánjáró utasai között is felbukkant. A szakértők szerint jelenleg ennek ellenére sincs jele annak, hogy a mostani vírusváltozatok világjárványt okoznának.

A lényeg

"A tudományt támogatni kell. De nem így”

Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy az új kormány felmondja a Krausz Ferenc nevével fémjelzett Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvánnyal kötött, több évre szóló, 261,7 milliárd forintos finanszírozási szerződést.

Rugalmasabb nyugdíjrendszer nélkül zsákutcában marad a „Nők 40”
A lényeg

Rugalmasabb nyugdíjrendszer nélkül zsákutcában marad a „Nők 40”

A magyar nyugdíjrendszer ma egyszerre túl szigorú és igazságtalanul engedékeny. Miközben a többségnek esélye sincs korábban visszavonulni, a „Nők 40” program hatalmas, növekvő terhet rak a költségvetésre, és sokszor maguknak az érintetteknek sem kedvez. Egy rugalmas korhatárrendszer fokozatos bevezetése egyszerre enyhítené a merev szabályokat és kivezetné a fenntarthatatlan kivételezést.

Tiltakozások miatt kirúgott tanárok: Lannert Judit bejelentése hatalmas elégtétel
A lényeg

Tiltakozások miatt kirúgott tanárok: Lannert Judit bejelentése hatalmas elégtétel

"Maga a bejelentés is hatalmas elégtétel számunkra, örülünk és nagyra értékeljük Lannert Judit szavait" – olvasható a 15 pedagógus közleményében, akiket 2022-ben rúgtak ki polgári engedetlenség miatt. Az új oktatásügyi miniszter parlamenti bizottsági meghallgatásán azt mondta: rehabilitálni szeretnék az elbocsátott pedagógusokat.

Azonnali hatállyal kirúgták Havasi Bertalant
A lényeg

Azonnali hatállyal kirúgták Havasit

Miután Havasi Bertalan szócsatát vívott Magyar Péter miniszterelnökkel, a kormányfő azonalli hatállyal felmentette kormányzati tisztségéből, amit korábbi munkaadója, az Orbán-kabinet bukása óta hivatalosan még viselt. 

Terítéken Mészáros Lőrincék 35 évre szóló koncessziója
A lényeg

Terítéken Mészárosék 35 éves koncessziója

Káros az országnak, hogy az Orbán-kormány 35 évre a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségének kezébe adta a magyar autópályákat, ezért az új kormányzat be akar avatkozni ebbe a helyzetbe. Erről beszélt Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, aki több más, Orbán-kormány idején elindított nagyberuházást is felülvizsgáltat, közte a Budapest-Belgrád vasútvonal és a mohácsi Duna-híd projektjét is.

Összeszólalkozott Magyar Péter és Havasi Bertalan a Rogán-féle palota tetején
A lényeg

Szócsatázott Magyar és Havasi Rogán teraszán

Nem kalkulált találkozó történt a Rogán-féle luxusminisztérium teraszán Magyar Péter és Havasi Bertalan között. Magyar ironizálva az 56-os szabadságharc leverése után a forradalmi kormány tagjai közül utolsóként a Parlamentben maradó Bibóhoz hasonlította Orbán egykori sajtófőnökét. Szócsatáztak egyet.

Orbán nem érti, miért veszítették el a fiatalokat, közben a Fidesz újjáépítését a jobbszéllel kezdené
A lényeg

Orbán nem érti, miért veszítették el a fiatalokat

Orbán Viktor összeesküvőket is okol a vereségéért, a bukása utáni remélt fideszes visszatérés előkészítéseként pedig először a jobbszél megnyerésére koncentrálna. Közben továbbra sem érti, miért veszítették el a fiatalokat. Szerinte ennek megfejtése nagy kapacitásokat igényel a jobboldalon. A sajtó helyzetéért pedig aggódik.

Sorra mentik fel az Orbán-kormány államtitkárait
A lényeg

Sorra mentik fel az Orbán-kormány államtitkárait

A péntek éjjel megjelent Magyar Közlöny szerint 13 közigazgatási államtitkárt mentett fel az államfő, Magyar Péter miniszterelnök ellenjegyzésével. Új, kinevezett államtitkár még alig akad, de több várományos személye már ismert.