Meghalt Sörös Sándor színművész
Hosszantartó betegség után, 74 évesen elhunyt Sörös Sándor – írta a Vígszínház közösségi oldalán. Az Őze Lajos-díjas, Fényhang-életműdíjas színművész 1974 és 1990 között 16 éven át volt a színház társulatának tagja.
Hosszantartó betegség után, 74 évesen elhunyt Sörös Sándor – írta a Vígszínház közösségi oldalán. Az Őze Lajos-díjas, Fényhang-életműdíjas színművész 1974 és 1990 között 16 éven át volt a színház társulatának tagja.
"A Pénzügyminisztérium visszaköltözik az Alpár Ignác tervezte gyönyörű, József nádor téri épületbe, hiszen az már éppen nem esett áldozatául az értékes állami műemléképület-mutyinak" – közölte Kármán András, a Tisza-kormány pénzügyminisztere pénteken a Facebookon.
Felmondták a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak a BVSC sporttelepén található székhelyének bérleti szerződését – tudta meg a HVG.
A Kubatov Gábor Fidesz-alelnök vezette Ferencváros nem a dupláját, hanem a nyolc-kilencszeresét kapta, mint a többi egyesület. A sportkluboknak szánt összesen 11,45 milliárdból 7,2 milliárdot a Fradinak utaltak át.
Ruzsa Diána azt írta, tanult az esetből.
A 21 Kutatóközpont májusi felmérése szerint a Tisza Pártra 69, a Fideszre 23 százalék szavazna a választani tudó állampolgárok között. A Fidesz ugyanannyival gyengült, mint amennyivel a Tisza gyarapodott: 13 százalékponttal, 36 helyett így 23 százalékon áll – írja a 24.hu.
"A kormány felbontja a Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató alapítványával kötött 261,7 milliárd forintos szerződést. Professzor urat a már kifizetett 22 milliárd forint visszautalására kérjük" - közölte Magyar Péter.
Beteltek a helyek erre a hétvégére a Karmelita kolostor és a korábbi Miniszterelnöki Kabinetiroda épületének látogatására - közölte Magyar Péter miniszterelnök.
Wáberer György három évvel ezelőtt adta el a cégben birtokolt részvénycsomagját Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor korábbi miniszterelnök vejének.
Több oktató is élesen bírálta Mráz Ágoston Sámuelt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a választások előtti, jelentős fideszes előnyt mutató közvélemény-kutatások miatt, egyesek etikai vizsgálatot is indítanának ellene, sőt odáig is eljutottak, hogy kikényszerítsék távozását, de a Nézőpont Intézet vezetője végül a karon marad, ám órákat nem tarthat – írta a 24.hu.
A fiatal szerb sofőr Letenyénél bukott le
A HVG újságírójának sikerült beszélnie az Orbán Viktort egykor még testével is védő Havasi Bertalannal, aki épp a Miniszterelnöki Kabinetirodába ment be még Magyar Péter délelőtti sajtótájékoztatója előtt.