Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Karácsony lekövérezte Orbánt, majd elnézést kért
A lényeg

Karácsony lekövérezte Orbánt, majd elnézést kért

Az Economist című hetilap legfrissebb számában Karácsony Gergelyt mutatták be mint az embert, aki legyőzheti Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. A különbségekről volt szó, ami miatt Karácsonynak elnézést kellett kérnie.

Súlyos baleset történt Celldömölknél, két fiatal meghalt

Súlyos balesetben elhunyt két fiatal

Ketten meghaltak, többen megsérültek egy közlekedési balesetben Celldömölk és Mersevát között csütörtökön délután, tájékoztatott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Románia és Magyarország elismeri egymás védettségi igazolványát

Romániába is szabadon utazhatunk igazolvánnyal

Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat – mondta az MTI beszámolója szerint Florin Citu román miniszterelnök csütörtökön Konstancán.

Havi 1,3 millió forintot keresnek az SZFE új kuratóriumának tagjai

Kiderültek az SZFE-fizetések

A Demokratikus Koalíció megszerezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi tagjainak díjazásáról szóló adatokat – jelentette be Manhalter Dániel, a párt ferencvárosi és józsefvárosi országgyűlési képviselőjelöltje.

A főváros nem kap pénzt a kormánytól

A főváros nem kap pénzt a kormánytól

A kormány döntött az önkormányzatok támogatásáról, a főváros nem kap pénzt. 23 milliárd forintot osztanak szét, a kormány szerint nem pártpolitikai szempontok szerint.

Magyarország megint megakadályozta, hogy az EU elítélje Kínát a hongkongi események miatt

Magyar vétó miatt nem ítélte el az EU Kínát

Magyarország gátolja az EU által tervezett választási reform elítélését a kínai hongkongi különleges közigazgatási régióban. A magyar nagykövet tegnap a tagállamok állandó képviselőinek találkozóján megvétózta a tervezett EU-nyilatkozatot - erősítette meg a dpa több diplomatája. Az uniós külügyminiszterek hétfői találkozójára tervezett kiadvány nem lehetséges.  

Új tulajdonosa van a debreceni Hotel Aranybikának

Új tulajdonosa van a Hotel Aranybikának

"Az idén 25 éves, tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium megvásárolta a Hotel Aranybikát, az adásvételi szerződést megkötöttük" – jelentette be csütörtökön Debrecenben Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke – írja a dehir.hu.

A Magyarságkutató Intézetből is elbocsátották a rasszista és szexista kijelentései miatt bepanaszolt oktatót  

A magyarságkutató is elbocsátotta Gulyást 

Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója arról tájékoztatta a Népszavát, hogy kezdeményezte a botrányos kijelentéseiről elhíresült Gulyás László munkaviszonyának megszüntetését.