Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

A japánok 60 százaléka nem tartaná meg idén az olimpiát Tokióban

A japánok többsége elhalasztaná az olimpiát

A járvány miatt idénre halasztott tokiói olimpiát a japánok többsége most sem tartaná meg, egy felmérés szerint közel 60 százalék gondolja úgy, hogy kicsivel több mint két hónappal a kezdés előtt le kéne fújni a világ legnagyobb sporteseményének megtartását.

Nem kell kifizetnie a műtét előtti tesztet annak, aki önhibáján kívül nem tudta beoltatni magát

Védettségi igazolvány kell a műtétekhez

Május 13-tól újraindulnak a halasztható műtétek, illetve rehabilitációs ellátások a magyar egészségügyben, ezt Kásler Miklós jelentette be múlt héten azzal, hogy a beteg felvételének feltétele az érvényes védettségi igazolvány, ennek hiányában az, hogy a páciens „a tervezett beavatkozást megelőző 48 órán belüli negatív PCR-teszt eredménnyel és a műtét napján végzett negatív antigéngyorsteszttel” rendelkezzen.

Egy magyar labor szerint rendben van a Szlovákiának küldött Szputnyik V vakcina

Megfelel a Szlovákoknak küldött Szputnyik V

A szlovák egészségügyi minisztérium szóvivője, Zuzana Eliašová vasárnap azt közölte, hogy egy magyar laboratórium megerősítette számukra, hogy a Szlovákiába küldött orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina tartalma kielégítő volt, és a szlovák kormány megvitatja Oroszországgal a további lépéseket – írja a Reuters.

Házi Gyermekorvosok Egyesülete: Ha megjelenik az indiai mutáns, újra kell gondolni a járványügyi intézkedéseket

A fiataloknak igényük van az együttlétre

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint az, hogy az iskolanyitás biztonságos lesz-e, jelentős részben a felnőtteken is múlik – fontos ugyanis, hogy betartsák a szabályokat, és a gyerekeket is erre biztassák. A 16-18 évesek oltásával kapcsolatban azt mondta: ha ez a korosztály beoltatja magát, az számukra és a környezetük számára is nagy jelentőségű.

Szijjártó: Törökország is elfogadja a magyar oltási igazolványt

Törökország is elfogadja az oltási igazolványunkat

Magyarország és Törökország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat keddtől, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Koronavírus: Javuló tendencia a számokban

Koronavírus: Javuló tendencia a számokban

Napi új fertőzöttek száma: 677 (az előző naphoz képest: -468)Napi új halálos áldozatok száma: 91 (az előző naphoz képest: -7)Kórházi ellátást igénylők száma: 3384 (az előző naphoz képest: +31)Lélegeztetőgépre szorulók száma: 394 (az előző naphoz képest: -9)Napi mintavételek száma: 10 552 (az előző naphoz képest: -23 490)Az első dózissal oltottak száma: 4 305 775 (az előző naphoz képest: +17 134)Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 2 503 575 (az előző naphoz képest: +15 457)

Mától mennek iskolába a felsősök és a középiskolások is

De nehéz az iskolatáska

A nagyobbaknak is kinyitottak az iskolák – „a gyerekek szociális és mentális állapota nagyon rossz képet mutat”.