Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Tóth Csaba: Akár Hadházy múltjáról is kiderülhet valami
A lényeg

Tóth Hadházy „múltjára” célozgatott

A kampány során akár Hadházy Ákos múltjáról is kiderülhet valami – mondta Tóth Csaba MSZP-s képviselő egy háttérbeszélgetésen, amelyről a Telex számolt be. Tóth azt állította, neki nincs sötét folt a múltjában, az ellene rendszeresen megfogalmazott vádak alaptalanok, aljas lejáratókampány részei. A körzetet kétszer megnyerő Tóth ellenfele Hadházy lesz az előválasztáson, ahol a jelek szerint tovább durvul a kampány.

Közös levelet írtak az ellenzéki pártok az Unió vezetőinek Orbánról
A lényeg

Levelet írt az ellenzék az Unió vezetőinek

Az ellenzéki pártok minisztetrelnök-jelöltjei közös levélben fordultak az Európai Unió vezetőihez, amelyben leszögezték, hogy bár szerintük Orbán Viktor ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból, a magyar emberek, továbbra is szeretnének tagok maradni.

Soros Györggyel kapcsolatos kérdést is feltettek a homofób törvényt vitató nemzeti konzultációban
A lényeg

Soros ismét bekerült a nemzeti konzultációba

Összehangolt nemzetközi támadásként értékeli a kormány a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott kritikákat. A támadás mögött Soros Györgyöt sejtik.

Náci karlendítés, SS-tetkó, rendőr dobálása: a magyar szurkolók ügyei Münchenben
A lényeg

Íme a vádak az őrizetbe vett drukkerek ellen

Múlt szerdán volt a német-magyar foci Eb-csoportmeccs Münchenben. Azt lehetett tudni, hogy több szurkolót őrizetbe vettek, volt, aki ellen vádat is emeltek, de a müncheni ügyészség a 444 kérdésére most részletesen megírta, hogy hány ember érintett, és mi a vád ellenük.

Karácsony: A Fidelitas kiállította magáról a cikiségi bizonyítványt
A lényeg

Karácsony: Hálás is lehetnék a Fidelitasnak

A főpolgármester szerint meglehetősen nemcsak helytelenül, de meglehetősen szakszerűtlen módon kaszálta le a Fidelitas a méhlegelőt. Karácsony Gergely azt is megjegyezte, hogy ha a Fidelitas tagjainak továbbra is van kedve egy kis társadalmi munkára, jelentkezhetnek a Főkertnél.

A 12-15 éveseket is nagy számban oltani kéne
A lényeg

A 12-15 éveseket is nagy számban oltani kéne

Lassabban nő az átoltottság a 12-15 éves gyerekek között. Póta György házi gyerekorvos szerint megugrik a fertőzöttek száma, ha újra elkezdenek közösségbe járni a gyerekek. Épp ezért nagyon fontos lenne nyár végéig minél gyereket beoltani.

Huszonhárom körzetben közös jelölteket támogat az MSZP, az LMP és a Párbeszéd
A lényeg

Közös jelölteket támogat az MSZP-P és az LMP

Egyszerűsödik az ellenzéki előválasztás: közösen támogat huszonhárom jelöltet az LMP, az MSZP és a Párbeszéd, ezt a három párt jelentette be. Érdekesség, hogy a Baranya megyei 2. választókerületben az MSZP a pártból nemrég kizárt Szakács László helyett az LMP frakcióvezetőjét, Keresztes László Lórántot támogatja, míg Szakácsot a DK, a Momentum és a Jobbik.

Kincses: Rossz állapotban vannak az orvosok
A lényeg

Kincses: Rossz állapotban vannak az orvosok

A Magyar Orvosi Kamara elnöke a Telexnek adott interjúban beszélt arról, hogy szerinte kritikusan túlterheltek az orvosok, megfelelő díjazás és a pályaelhagyás jelenlegi üteme mellett széteshet az egészségügy.