Zalatnay István református lelkész: Az egyháznak vissza kellene adnia a kormánytól kapott ingatlanokat
23/01/2025 15:31
| Szerző: Klubrádió
A lelkész-teológus szerinte az egyház, amely összefonódott a hatalommal, csak akkor maradhatna hiteles, ha "minden olyan vagyont, ingatlanokat, amelyek megszerzése erkölcsileg nem indokolható, visszaadna az államnak, vagy felajánlana közcélra".
A kegyelmi ügyet hitbeli elbizonytalanodás évtizedei tették lehetővé, és a jelenben is fenyeget a hamis prófétaság veszélye – fogalmazott Zalatnay István a Szemléleken megjelent írásában.
Tény, hogy a nagyegyházak összefonódtak az államhatalommal – jelentette ki a lelkész-teológus. Úgy folytatta: ez megrövidítette autonómiájukat, a közelségből fakadó előnyös helyzetük pedig ellenszenvet vált ki a társadalom széles rétegeiben. De ez nemcsak a politikai hatalom felelőssége. Az egyház önértelmezésének torzulása tette lehetővé – egy intellektuális és egy morális tévedés.
Úgy látja, az egyház a korábbihoz hasonló intézményrendszerre vágyakozott, amelyet azonban csak részben tudott tényleges tartalommal megtölteni. Sok minden csak vagyontárgy lett. A támogatásért viszont politikai hűséggel kellett fizetni. A társadalom jó része által indokolatlannak látott kedvezményezetti helyzet és az egyre arányvesztettebb politikai igazodás pedig súlyos hitelvesztéshez vezetett.
Az elmúlt évben a református egyház tízmilliárdos állami „ajándékkal” gazdagodott (6,5 milliárdért árverésre bocsátott zálogház-épület; 25 ezer négyzetméteres budai ingatlan lakóparképítést lehetővé tevő átszabályozása; 1,4 milliárdos épület a Parlament közelében, több milliárd forint év végi állami költségvetési maradványból) – sorolja Zalatnay István.
Aki szerint az ország és az egyház jelenlegi helyzetében ezeket elfogadni morálisan védhetetlen, önsorsrontás. Visszaadni vagy közösségi célra felajánlani a valódi változás jele volna. Célként különösen is adódna állami gyermekintézmények támogatása, amelyek színvonalát, a bennük élő több ezer gyermek életét országos szinten is alapvetően meg lehetne változtatni ekkora összegek segítségével. Ez volna igazi jóvátétel az egyháztól azért, ami a kegyelmi ügyben történt – összegzi gondolatait a lelkész.
(Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)