„Klubrádió
A lényeg

Völner-ügy: rekordprofitot termelt a letartóztatott Schadl végrehajtói irodája

30/05/2022 14:06

| Szerző: Klubrádió

Alapítása óta a legmagasabb bevételét és nyereségét érte el 2021-ben az a végrehajtói iroda, amely Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar börtönben ülő elnöke és felesége tulajdonában áll – írja a 24.hu. Schadl Györgyöt tavaly novemberben tartóztatták le abban a bűnügyben, amelyben Völner Pál volt igazságügyi államtitkár is gyanúsított. 

A Gödöllőn működő végrehajtói irodába 462 millió forint bevétel folyt be, aminek több mint a fele, 258 millió forint a nyereség. Ez a pénz a Schadl házaspár cégét gazdagítja, igaz, azt egyelőre nem vették ki a cégből, hanem eredménytartalékba helyezték – ismerteti a 24.hu.

A 25 embert foglalkoztató társaságot a a korrupcióval gyanúsított, letartóztatásban lévő Schadl György szintén végrehajtó felesége irányítja. Az asszony férje bebörtönzése után budaörsi irodájának vezetését is átvette, mint Schadl „állandó helyettese”.

Mint írják, szembeötlő az adatok alapján, hogy a többi közt tartozásbehajtások és kilakoltatások végrehajtását végző Schadl-féle végrehajtói iroda 2017-es alapítása óta két és félszeresére növelte a bevételét és a nyereségét is.

Schadl Györgyöt tavaly novemberben tartóztatták le abban a bűnügyben, amelyben Völner Pál volt igazságügyi államtitkár is gyanúsított. Az ügyészség szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt – összesen 83 millió forintot – a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Schadl az ügyészség ennél is jóval több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén. A korrupciós ügynek 15 terheltje van – köztük több végrehajtó –, akik közül többen beismerő vallomást tettek. Hiába ül börtönben Schadl tavaly november óta, azóta is ő az elnöke a köztestületnek.