„Klubrádió
A lényeg

Vitézy: Lázár nem sikeres közlekedési miniszter

21/03/2024 12:26

| Szerző: Klubrádió

Lázár János azt válaszolta: Milyen szerencse, hogy ezt nem Vitézy dönti el.

Vitézy a Telexnek adott interjújában úgy fogalmazott, nem tartja sikeres közlekedési miniszternek Lázárt.

A fideszes politikus azt válaszolta ugyancsak a portálnak, "milyen szerencse, hogy ezt nem ő dönti el". Hozzátette, ő mindenkivel tárgyal, akit megválasztanak Magyarországon, így tárgyalni fog a megválasztott főpolgármesterrel is, függetlenül attól, ki lesz az. Hozzátette, ugyanígy tett Karácsony Gergellyel is, „kötöttünk is egy jó megegyezést”.

A minisztert a lap Magyar Péter kijelentései, és a Fidesz frakcióvezetőjének, Kocsis Máté azokra adott reakciója kapcsán kérdezték meg. Kocsis úgy fogalmazott szerdán, hogy „Magyart elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni”, ezért megkérdeztük az építési és közlekedési minisztert, tényleg így megy-e, hogy az igazságügyi miniszter szerez állásokat. Lázár azt válaszolta, hogy ő a Fidesz-frakció tagjaként nem szívesen kommentálná a frakcióvezető véleményét, de egyetért vele.