„1%
A lényeg

Varga Judit arroganciáról beszélt a Ryanairrel kapcsolatban és szerinte "meglesz a következménye" a cég hozzáállásának

30/06/2022 13:53

| Szerző: Klubrádió

Varga Judit igazságügyi miniszter a kormányoldali Magyar Nemzetnek adott interjújában a többi között arról beszélt, hogy a kormánnyal az úgynevezett extraprofitadó miatt összecsapó Ryanair "hozzáállásának meglesz a következménye", és arroganciát emlegetett a légitársasággal kapcsolatban. Az európai parlamenti Pegasus-vizsgálóbizottság ügyére úgy reagált: "átbeszélt, korrekten rendezett kérdéseket próbál újranyitni" a frusztrált baloldal.

Varga Judit Magyar Nemzetnek adott interjújában szóba került, hogy részt vesz-e a Pegasus-vizsgálóbizottság meghallgatásán, amire hívták. Erre azt mondta, hogy „az Európai Parlamentnek szerződésben rögzített hatáskörei vannak, ez persze a képviselők többségét nem szokta érdekelni. Amiről kérdeznének, az minden országban a nemzetbiztonság területéhez tartozik. Ezt más országgal nem mernék megtenni, a kettős mérce nyilvánvaló.” Hozzátette, hogy az ügyben a bizottsági szóvivő is azt nyilatkozta, hogy ez a témakör tagállami hatáskör. Varga szerint „ez is a frusztrált európai és hazai baloldal akciója, hogy a csúfos vereségük után próbálnak már átbeszélt, korrekten rendezett kérdéseket újranyitni és politikai álvitákat gerjeszteni”.

Szóba került a Ryanair légitársaság is, amely ellen nemrég Varga tárcája soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el. Szerinte a beérkezett panaszok száma alapján az extraprofitadón kívüli helyzetekben is érdemes lenne megvizsgálni, hogy tisztességes piaci magatartást folytat-e a vállalat. „A fogyasztóvédelem feladata a célvizsgálatok kezdeményezése, hiszen lehet, hogy egyes cégek folyamatos, tisztességtelen tájékoztatási gyakorlatot folytatnak, és hiába takaróznak az általános szerződési feltételekkel, ha már az önmagában tisztességtelen. Van jogi keret arra, hogy ezt az arroganciát, ami sok állampolgárunk számára nagyon sérelmes, közelebbről megvizsgáljuk. Ezért is rendelt el június 21-én soron kívüli témavizsgálatot az Igazságügyi Minisztérium a társasággal szemben. A Ryanair hozzáállásának meglesz a következménye” – fogalmazott.

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary az úgynevezett extraprofitadó kivetése után komplett idiótának nevezte Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, sőt, később azt mondta, Nagy és Gulyás Gergely a Jim Carrey és Jeff Daniels filmjéből ismert Dumb és Dumber. Gulyás Gergely azzal vágott vissza, hogy gyakorlatilag lealkoholistázta az ír O'Learyt.

A focizó Varga Judit az interjúban kitért a futballmeccsek előtti térdelésre is, a kormány narratívájához igazodva provokációnak nevezte. „Tartalmilag teljesen idegen a magyar nemzet történelmétől, hiszen nekünk nincs gyarmati múltunk, amiért lelkiismeret-furdalást kellene éreznünk, ezért ezt valamennyire provokációnak is tartom a szurkolóink és a magyar nemzet irányába egyaránt. Az már meg sem lepi az embert, hogy Európában minden az ideológiáról szól” – mondta.

(Kiemelt kép: Varga Judit/Facebook)