„Köszönjük
A lényeg

Vannak helyek, ahol törlik a választókerületi rendszert

20/10/2023 08:01

| Szerző: Klubrádió

Van, ahol a választókerületi rendszert is el kell törölni, mert annyira lecsökkent a lakosság száma máshol pedig a nulláról rajzolnak újakat, mert átlépte a törvény szabta küszöböt.

Van, ahol magát a választókerületi rendszert is el kell törölni, máshol pedig a nulláról rajzolnak újakat – írja a Telex a Nemzeti Választási Iroda (NVI) közleménye alapján.

Az NVI közleménye szerint a belügyminisztérium által elküldött lakosságszámadatokat továbbították a helyi és területi választási irodák vezetőinek, vagyis a jegyzőknek, akiknek október végéig kell hivatalosan meghatározniuk a jövő évi önkormányzati választás után felálló képviselő-testületek létszámát.

Törvény írja elő, hogy milyen módon kell kiszámolni a képviselői mandátumok számát a lakosságszámot figyelembe véve. A tízezernél több lakosú településeken és a fővárosi kerületekben például a lakosságszám alapján dől el az is, hogy hány egyéni választókerület van, és emellett hány jelölt jut be kompenzációs listáról a testületbe.

Hét vidéki nagyvárosban olyan mértékben csökkent a lakosság száma a 2019-es választáshoz képest, hogy a jegyzőknek a törvény alapján meg kell szüntetnie választókerületeket, és újrarajzolni az eddig struktúrát.

  • Szegeden 20-ról 19-re,
  • Miskolcon 19-ről 18-ra,
  • Pécsen 18-ról 17-re,
  • Győrben 16-ról 15-re,
  • Szombathelyen 14-ről 12-re,
  • Egerben 12-ről 10-re,
  • Kazincbarcikán pedig 10-ről 8-ra

csökken az egyéni választókerületek száma, így kisebbek lesznek a jövő októberben felálló új képviselő-testületek is ezekben a városokban.

Azokon a településeken pedig, ahol 10 ezer alá csökken a lakosság száma, megszűnik a választókerületi rendszer, és csak listáról lehet bekerülni a képviselő-testületbe. 2019-hez képest hét településen kell eltörölni a választókerületeket:

  • Celldömölkön (Vas vármegye),
  • Csornán (Győr-Moson-Sopron),
  • Kapuváron (Győr-Moson-Sopron),
  • Mezőberényben (Békés),
  • Nagyatádon (Somogy),
  • Sarkadon (Békés)
  • és Szigetváron (Baranya).

De vannak olyan települések is, ahol a legutóbbi önkormányzati választás óta nőtt a lakosság száma, és átlépték a tízezer határt, így Csömörön és Balatonalmádiban például jövőre már választókerületi jelöltekre is lehet szavazni.