„Klubrádió
A lényeg

Ujhelyi önálló Egészségügyi Minisztérium felállítását kéri az "új" Orbán-kormánytól

17/04/2022 13:31

| Szerző: Klubrádió

"Kásler Miklóst tisztelem orvos-professzorként és emberként, de határozottan megvetem politikusként és miniszterként. Elképzelhetetlen, hogy továbbra is ő irányítsa az egészségügy működtetését" – írja a Húsvét vaárnapra időzített nyílt levelében Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő.

A képviselő hangsúlyozza, hogy az önálló Egészségügyi Minisztérium felállítása nemzeti minimum, és hogy Kásler Miklós egy ilyen terület vezetésére alkalmatlan. Főbb érvekként az önálló tárca felállítása mellett az alábbiakat hozza fel: covid-járványt, globális egészségügyi fenyegetéseket,  az átalakuló és szorosabb kooperációt kiépítő európai egészségügyi rendszereket, a magyarországi ellátórendszer szerinte eltagadhatatlan lemaradását,  az egészségügyben dolgozók körülményeit,  a szerinte "már-már nemzetbiztonsági kockázatot jelentő” várólistákat és „a magyar emberek egybehangzó és lesújtó” véleményét.

Szerinte e körülmények miatt kellene felelős, önálló minisztériumot létrehozni, és annak vezetésére "alkalmas, felelős” minisztert kinevezni.