„Klubrádió
A lényeg

Ujhelyi: Brüsszel ennél többet vár

5/03/2023 12:53

| Szerző: Klubrádió

Ujhelyi István, az MSZP-t otthagyó EP-képviselő szerint az Európai Bizottság nemigen lát előrelépést azokban az ügyekben, melyeket a magyar kormánytól kértek az elmaradt kifizetések pótlásának garanciájaként. 

 

Az igazságügyi rendszert és az egyetemi alapítványokat sem tudta annyira megreformálni a kormány, mint azt Brüsszelből elvárnák, így nemigen lehet arra számítani, hogy megnyílnak az uniós pénzcsapok - mondta Ujhelyi a Facebook-oldalán.

Értesülései szerint mindkét ügyben a magyar kormánynál a labda, addig, amíg a látszatintézkedések helyett valódi változás nem lesz, nem érkezik meg az az EU-s pénz, amire pedig nagy szükség lenne Magyarországon. (Többek közt ehhez köti a kormány a pedagógusbérek rendezését.) A politikus információi szerint mind a helyreállítási alap, mind pedig a hagyományos uniós hétéves költségvetés pénzei körül tovább húzódik a bizonytalanság, és az Európai Bizottság nem fogadta el a héten a Fidesz-kormány módosításait és vállalásait.