„Klubrádió
A lényeg

Ujhelyi: A fideszesek elsunnyogták az EP szavazását Oroszországról

23/11/2022 16:11

| Szerző: Klubrádió

A fideszes képviselők nem szavaztak, amikor az EP terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot. 

Ahogy arról a klubrádió is beszámolt, szerdán szavazott az Európai Parlament arról az állásfoglalásról, amely szerint Oroszország államilag támogatja a terrorizmust. A képviselők jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett szavazták meg. A fideszes képviselők még csak gombot sem nyomtak.

Ujhelyi István képviselő közleménye szerint a jelenleg frakción kívüli fideszesek bent ültek a teremben akkor, amikor a plenáris ülésen a döntésre került a sor, ennek ellenére nem nyomtak gombot.

A szavazás nyilvánosan elérhető adatai alapján valóban nem találni a kormánypárt képviselőit sem az igeneknél, sem a nemeknél és a tartózkodások között sem. Szembetűnő, hogy mind az előtte, mind az Oroszországra vonatkozó állásfoglalás után következő döntésekben serényen részt vettek, tehát ott voltak Strasbourgban – írja a 444.