„Klubrádió

Trump közölte: január 20-án átadja a hatalmat

7/01/2021 11:09

| Szerző: Klubrádió

A washingtoni Capitoliumban történtek heves reakciókat váltott ki nemcsak demokrata szereplők részéről. Miután Mike Pence alelnök az újraindított procedúrát követően hitelesítette az elektori szavazatokat, és ezzel végérvényesen eldőlt, hogy Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Donald Trump közleményben jelentette ki, hogy „a legnagyszerűbb első elnöki ciklust” követően január 20-án átadja a hatalmat Bidennek. Azt is hozzátette, hogy folytatja a harcot. Közben a Trump kabimet tagjai az elnök elmozdítását fontolgatják. Ha így történik, a fennmaradó időben Mike Pence veszi át az elnöki hivatalt.

Erőszakba torkollott Washingtonban a Donald Trump melletti demonstráció szerdán. A tüntetők rendőrökre támadtak és betörtek a Capitoliumba is. A rendőrség lőfegyverrel és barikádokkal védte meg a képviselőház üléstermét, a szenátuséba viszont betörtek a tüntetők.

Egy nőt lelőttek, aki életét veszítette, három tüntető tisztázatlan körülmények között veszítette életét, és több súlyos sérült is van. Magyar idő szerint 23:50-kor kiszorították az épületből a tüntetőket, az oszlatás még folyik a külterületeken. Az épület közelében két robbanószerkezetet is talált az FBI. A legfrsiebb hírek szerint Washingtonban szükségállapotot rendeltek el. Legalább 15 napig fennáll a szükségállapot a súlyos zavargások után. A tegnapi naphoz hasonlóan a következő két hétben nem lehet az utcára menni este 6 és reggel 6 között.

Közben 92 – 7 arányban elutasította a szenátus az utolsó olyan beadványt, ami Biden győzelmét kérdőjelezte meg az amerikai törvényhozásban. Vagyis a republikánusok elsöprő többsége sem támogatta a további időhúzást. A republikánus frakció vezetője szerint több kifogás nem lesz, úgyhogy hamarosan jóváhagyták a képviselők Biden győzelmét. Mike Pence leköszönő alelnök a zavargások után hitelesítette a megszámolt elektori szavazatokat és bejelentette, Joe Biden nyerte a 2020-as amerikai elnökválasztást. Joe Biden demokrata elnökjelölt az ábécé szerinti haladás során Vermont állam szavazataival jutott a győzelemhez szükséges 270 elektori szavazat fölé, amivel a hitelesítés után végérvényesen eldőlt, hogy Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

 
Kongresszusi épület Washington Fotó:
Pixabay
 

Szóba került egy újabb impeachment

Joe Biden csak január 20-án, két hét múlva veheti át az elnökséget, addig Donald Trump még az elnök. Két lehetőség van arra, hogy Trumpot már 20-a előtt eltávolítsák a hatalomból. Az első az alkotmány 25. kiegészítése alapján történhet: ekkor a kormány többségének és az alelnöknek alkalmatlannak kell nyilvánítania az elnököt, például mentális betegségére hivatkozva. Ebben az esetben Mike Pence lenne az elnök 20-ig. 

A másik lehetőség az impeachment, amikor a törvényhozás fosztja meg hatalmától az elnököt, mert bűncselekményt követett el. Ezt az alsóháznak kell kezdeményeznie, és a szenátus kétharmados többségének támogatása is kell hozzá.

Közben az NBC News információi szerint Donald Trump kitiltotta a Fehér Házból alelnöke, Mike Pence kabinetfőnökét, aki korábban a Fehér Ház jogi osztályát is vezette Trump elnöksége alatt, míg az utóbbi időben Pence legfontosabb embere volt, és ő felelt az elektori szavazatokkal kapcsolatos ügyekért. 

A Capitolium ostroma annyira megrendítette Trump stábjának több tagját is, hogy tanácsadói és sajtósai közül is többen jelezték, hogy a lemondásukat fontolgatják, illetve hárman már be is adták a felmondásukat.

Volt elnökök is elítélték az eseményeket

Donald Trump nevének említése nélkül, nemcsak a Capitolium épületének megrohamozását, de az amerikai vezetést is elítélte George W. Bush, exelnök, aki gyomorforgatónak és szívszorítónak nevezte a zavargást, hozzátéve, banánköztársaságban vitatják így a választási eredményeket. Bill Clinton volt elnök is elítélte a washingtoni Capitoliumban és környékén történt zavargásokat. Barack Obama korábbi demokrata párti elnök úgy fogalmazott, hogy „hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe”, az erőszakot pedig a jelenlegi elnök szította a választási eredménnyel kapcsolatos „alaptalan hazugságaival”.

Trump közölt átadja január 20-án a hatalmat

Miután a kongresszus hitelesítette a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményét, és ezzel Joe Biden győzelmét, Donald Trump is reagált, közölve, hogy ezzel „véget ért a legnagyszerűbb első elnöki ciklus az elnökök történetében.”

„Bár semennyire nem értek egyet a választás végeredményével, a tények pedig engem igazolnak, január 20-án a szabályok szerinti hatalomádás jön majd” – idézi a Telex.

Trump emberei elmozdíhatják az elnököt

Trump kabineti tagjai azt fontolgatják, hogy a 25. alkotmánykiegészítés szerint eltávolítják Trumpot hivatalából és Mike Pence alelnöknek adják át az Egyesült Államok irányítását – értesült a CBS. Trump kabinetjéből többen is tanácskozni kezdtek a 25. alkotmánykiegészítés használatáról, felmerült az is, hogy Mike Pence-t is bevonják az egyeztetésébe. A kabineti tagok azután kezdtek el egyeztetni, hogy tegnap elfoglalták a Capitoliumot Trump támogatói. A rendőrséggel való összecsapások során négyen meghaltak és többen súlyosan megsérültek. A legtöbb politikus Trumpot tartja hibásnak, aki agitálta a tömeget a választási csalással való vádaskodással. Egy olyan pletyka is kiszivárgott, mely szerint a kabineti tagok tömegesen készülnek lemondani a tegnapi események miatt.