„Klubrádió
A lényeg

Tóth Csaba feljelentése után kényszerítés nyomoz a rendőrség

28/09/2021 13:54

| Szerző: Klubrádió

Az előválasztástól visszalépő MSZP-s Tóth Csaba azt mondta, azzal fenyegették meg, hogy ha nem száll ki a politikából, akkor megölik. A 24.hu-t a BRíFK arról tájékoztatta, hogy kényszerítés miatt nyomoznak az ügyben, egy embert hallgattak ki gyanúsítottként.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentés alapján folytat nyomozást kényszerítés bűntett miatt. A nyomozók az eljárás során 2021. augusztus 12-én egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként” – ezt közölte a rendőrség a 24.hu-val, miután rákérdeztek az előválasztástól visszalépett szocialista Tóth Csaba által említett feljelentésre.

Az MSZP politikusa hétfőn jelentette be visszalépését. Sajtótájékoztatóján a többi között azt mondta: „azzal fenyegettek meg, hogy ha nem szállok ki a politikából, akkor megölnek. A rendőrség szerencsére megtalálta a tettest, és lezárta a nyomozást”.

A politikus rosszul tudta, hogy az ügyet lezárták azzal, hogy gyanúsítottként hallgattak ki egy személyt. A BRFK tájékoztatása szerint az eljárás továbbra is folyamatban van.

Ismertették: a Büntető Törvénykönyv szerint kényszerítést az követ el, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, a bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(Kiemelt kép: Facebook)