„Klubrádió“
A lényeg

Tóth Bertalan: nincs helye alkunak

19/10/2019 14:54

| Szerző: Klubrádió

Az MSZP készen áll az újabb rendszerváltásra - jelentette ki Tóth Bertalan az önkormányzati választás eredményét értékelő választmányi ülésen.

Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője azt mondta, az ellenzéki szövetségen belül az MSZP is óriási sikereket ért el, mivel közel 350 önkormányzati képviselőt és 48 polgármestert adott a párt. Elmondta, azt kérte a megválasztott polgármestereiktől, önkormányzati képviselőiktől, ne kössenek nemtelen alkut a hatalom embereivel helyben, minden egyes lépésük a helyben élők érdekét szolgálja. A pártelnök szerint képviselőik a helyben élők sorsának jobbá tétele mellett azért fognak küzdeni, hogy ez az ország normális ország és újra jogállam legyen, a leszakadó rétegek is részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből. Azt is kérte a megválasztott városvezetőktől, képviselőktől, kezdeményezzék a szabad városok, települések együttműködését, akár valamilyen szervezet létrehozásával.Kitért arra, hogy az MSZP több szavazatot kapott most megyei listáira, mint az európai parlamenti választáson. Nem igaz az, hogy az MSZP eltűnt volna vidékről.   Azt mondta, tízezer fő alatti településen az ellenzéki pártok közül szinte csak az MSZP-nek vannak polgármesterei, közel harminc.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke a megválasztott képviselőknek címezve szavait azt kérte, érvényesítsék „az MSZP legszentebb politikáját”, a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást. Örülnek az elért eredménynek, de nem dőlnek hátra; jól vizsgázott az ellenzéki szövetség, ezt kell országosan továbbvinni. Szerinte ennek az összefogásnak az MSZP erős és legstabilabb bástyája, mert a párt elköteleződése megkérdőjelezhetetlen az összefogás, az „egy az egy ellen” politikája mellett.