„Klubrádió
A lényeg

Több mint 20 százalékkal nőtt idén a bolti lopások száma

23/12/2022 09:20

| Szerző: Klubrádió

Az elszálló árak miatt egyre többen követnek el "szociális hátterű tolvajlást". Míg tavaly ugyanebben az időszakban 6172 kisebb értékű boltilopást regisztráltak, addig idén január és november vége között 7560-at. Ez 22,4 százalékos növekedést jelent.

A tavalyi évihez képest több mint 20 százalékkal nőtt a kisebb lopások száma az év első tizenegy hónapjában a rendőrség adatai alapján. "Míg tavaly ugyanebben az időszakban 6172 ilyen esetet regisztráltak, addig idén január és november vége között 7560-at. Ez 22,4 százalékos növekedést jelent" – írta riportjában az adatokat kikérő Népszava. A kisebb értékű lopások 13,1 százalékát követték el fiatalkorúak.

Ezek azok a lopások, amelyek az 50 ezer forint értéket nem haladják meg, ezért szabálysértésnek minősülnek. A tavalyi esetekhez hasonlóan idén is elsősorban élelmiszert loptak az elkövetők. A leggyakrabban eltulajdonított termékek listáján ezután a ruházat, az illatszer és a vegyi áru következik.

Egy olvasói fotó alapján, hogy egy Spar üzletben szeletelt párizsi papírján is lopásgátló csipet talált – írta néhány napja a 24.hu. A lap akkor megkérdezte erről az üzletet, ám a konkrét ügyben nem akartak válaszolni, általánosságban azonban elmondta Maczelka Márk kommunikációs vezető, hogy "a jelenlegi nehezebb gazdasági helyzet az üzletekben elkövetett lopások és lopási kísérletek folyamatosan növekvő számában is megmutatkozik".

Egy dunántúli Lidl munkatársát is, aki azt nyilatkozta a Népszavának, hogy egyre gyakrabban tartanak próbavásárlást, szándékosan lopáshelyzetet generálva: azt figyelik, hogy melyik trükknek dőlnek be a pénztárosok. "Volt, hogy egy műszak alatt öt-hat »tolvaj« ment át az egyik kasszán, utána megmutatták a trükköket" – idézte fel az üzlet munkatársa.

A lap több kisebb boltot és nagyobb vidéki hipermarketet is megkérdezett a tapasztalataikról. "Felvágott, tejtermék, péksütemény, szelet csokoládé, amit megpróbálnak fizetés nélkül elvinni a vevők, de olyan is akadt, aki egy csomag élesztővel bukott le" – idézték az egyik kaposvári hipermarket biztonsági őrét.

"A felvágottnál a pultban kértről leszedik a ragasztott árcímkét a vonalkóddal, péksüteménynél, jellemzően zsemlénél, kiflinél pedig kevesebbet mondanak a kasszában, mint amennyit a zacskóba raktak. A láthatóan kényszerből lopni próbálókkal más a hangvételünk is, a legtöbbször nem hívunk rendőrt, sőt, jegyzőkönyvet sem veszünk fel, mert látszik, először próbálta, és hogy lebukott, olyan trauma érte, hogy a büdös életben nem fogja többször megkísérelni" – mondta a lapnak a férfi.

(via Telex)