„Zajlik
A lényeg

Több mint 17 milliót gyűjtöttek a tüntetők Iványiék intézményeiért

23/09/2024 20:17

| Szerző: Klubrádió

A múlt pénteki, Emberek az emberekért elnevezésű rendezvényen több mint 17,5 millió forintot dobtak be az adományperselyekbe a demonstrálók a Blaha Lujza téren a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek megmaradásáért.

Szolidaritási tüntetést tartottak Iványi Gáborék mellett péntek este a Blaha Lujza téren, miután a fővárosi kormányhivatal tartozásra hivatkozva törölte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeit a nyilvántartásból, és három nappal a tanévkezdés előtt megvonta budapesti és szegedi iskoláik és óvodáik működési engedélyét.

Az ismert művészek, közéleti szereplők, civil aktivisták közreműködésének köszönhetően 17 és félmillió forint jött össze – közölte az Oltalom Karitatív Egyesület. „A befolyt összeget a bértartozások csökkentésére és a legsürgősebb számlák kiegyenlítésére fordítjuk” – írták.

Az Emberek az emberekért elnevezésű demonstráción fellépett mások mellett Mácsai Pál, Für Anikó, Nagy Zsolt, Pogány Judit, Rost Andrea, Halász Judit, Jordán Tamás, Bródy János, Cserhalmi György, Molnár Áron és Lengyel Tamás is.

(Kiemelt kép: Klubrádió)