„Klubrádió

Telex: A Mátrai Erőműnél 42,7 milliárd forint volt a tavalyi veszteség

1/06/2021 18:44

| Szerző: Klubrádió

A magyar állam megvásárolta az elavult, súlyosan szennyező, széntüzelésű Mátrai Erőművet Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől még tavaly. A most megjelent 2020-as beszámoló szerint a társaság a 2019. évi 5,9 milliárd forint veszteség után 42,7 milliárd forint veszteséget termelt – vette észre a Telex.

Emlékezetes, hogy az állami MVM a 2019. december 23-án megkötött ügylet során az elavult, súlyosan szennyező, széntüzelésű Mátrai Erőmű többségét birtokló holdingcégért 17,44 milliárd forint vételárat és 4,9 milliárd hitelkiváltást fizetett Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek. A teljes összeg ennél jóval több lehetett, erről korábban mi is beszámoltunk.

Azt lehetett tudni, hogy a cég finoman szólva sincsen jó állapotban, de azért az, hogy a most megjelent 2020-as beszámoló szerint a társaság a 2019. évi 5,9 milliárd forint veszteség után 42,7 milliárd forint veszteséget termelt, alighanem mindenkit meglepett – írja a Telex.

Ez ráadásul már nem a korábbi külföldi tulajdonosokat, nem is Mészáros Lőrincéket, hanem a magyar államot érinti. Igaz, vélhetően nem a működéssel fokozódtak a bajok, hanem a hosszú évek óta elhalasztott leértékelések valósultak meg hirtelen, mert az MVM számviteli elveivel összehangolták a Mátrai könyveit, és a portál értesülései szerint hatalmas veszekedések voltak a különböző rezsimek könyvvizsgálói között.

A Mátrai Erőmű forgalma eközben 77,6 milliárd forintról 76,4 milliárd forintra apadt, a nagy mínusz az egyéb ráfordításoknál és főleg az értékvesztésnél bukkan elő. Az MVM továbbra is elkötelezett a működés fenntartása mellett, legalábbis 2021. december 31-ig – derült ki a beszámolóból, amelyet a Telex idéz.

(Kiemelt kép: MTI/Komka Péter)