„Klubrádió
A lényeg

Szili Katalin belépett a KDNP-be

31/03/2023 13:10

| Szerző: Klubrádió

Az MSZP alapító tagja úgy érzi, eddig is ehhez a közösséghez tartozott.

Az örök kormánypárti Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, a Magyar Szolcialista Párt korábbi képviselője, bejelentette, hogy belép a KDNP-be – fogalmaz pikírten a 444. Semjén Zsolt pártelnök a Parlamentben a közmédiának elmondta: öröm és megtiszteltetés Szili Katalin csatlakozása a KDNP-hez.

Szili 1983 és 1989 között az MSZMP tagja volt, 1989-ben részt vett MSZP megalapításban, 1994 és 2010 között a szocialisták színeiben jutott be a parlamentbe. 2000 és 2004 között ő volt a párt országos elnökhelyettese. A Fidesz 2002-es veresége után házelnökké választották. 2005-ben az MSZP kongresszusa Szilit jelölte a köztársasági elnöki posztra, de az SZDSZ nem támogatta a megválasztását. Ma már fideszes fórumokon is simán kampányol – fogalalta össze színes pályaképét a portál.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, a Fidesz egyik arcaként működő politikus azzal próbálta megőrizni kényelmes egyetemi kuratóriumi tagságát, hogy lemond a sokkal macerásabb miniszterelnöki megbizotti tisztségéről