„Klubrádió
A lényeg

Szijjártó: Vagányság elmenni Moszkvába

23/02/2023 12:55

| Szerző: Klubrádió

Személyesen tárgyalni Moszkvában vagányabb, mint Brüsszelből, vagy Washingtonból öklöt rázni – véli Szijjártó Péter.

"A brüsszeli vagy washingtoni elefántcsonttoronyból öklöt rázni Moszkva felé nem igazán igényel nagy bátorságot, de „odamenni és megmondani nekik az álláspontunkat egy fokkal vagányabb" – mondta a kormányközeli Mandinernek adott interjújában a külgazdasági és külügyminiszter.

Kérdés mennyire lehet hitelt szavazni Szijjártó Péternek ebben az esetben, hiszen őt éppen orosz kollégája, Szergej Lavrov – akire nem mellesleg barátjaként hivatkozik – Barátság Érdemrenddel tüntette ki, és amelyet a háború kitörése óta sem adott vissza.

 
Szijjártó-Lavrov
 
"Átvettem Szergej Lavrov barátomtól, kollégámtól a “Barátságért” kitüntetést, amit a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése terén elért eredmények okán ítélt oda Oroszország elnöke." (Facebook)
 
 

Szijjártó beszélt arról is, hogy szerinte Belarusz azért békepárti, mert nem vesz részt a háborúban. Lukasenka ehhez képest néhány hete azt nyilatkozta, készen állnak, hogy több támogatást nyújtsanak az oroszoknak.

A külügyminiszter belengette Orbán Viktor esetleges kijevi látogatását is.