„Klubrádió

SZFE-sek: Nem érvényteleníthetik a félévünket az új kormányrendeletre hivatkozva

26/11/2020 17:39

| Szerző: Klubrádió

Ha a Színház- és Filmművészeti Egyetem intézményre oktrojált új vezetése érvényteleníti a tanulmányi félévet, azt csak azért tehetné meg, mert ő teszi tönkre azt. Jelenleg nem áll fenn sem közegészségügyi-, sem közbiztonsági ok, sem természeti csapás, mely ellehetetlenítené a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítését az SZFE-n – közölte az egyetem hallgatói önkormányzata egy új kormányrendeletre reagálva.

A kormány rendeletet hozott róla, hogy a vészhelyzet ideje alatt az egyetemek fenntartói érvényteleníthetik intézményük tanulmányi félévét, amennyiben valamilyen rendkívüli helyzet miatt nem lehet teljesíteni jogszerűen a tanulmányi kötelezettségeket. A rendelet november 26., csütörtöktől érvényes, és február 8-án veszti hatályát.

A Szinház- és Filművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata Facebookra kitett közleményben reagált az új kormányrendeletre. Többek között azt írják: 

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem közössége a rendkívüli helyzet meghatározását értelmezve arra jutott, hogy intézményünkben nem áll fenn sem közegészségügyi-, sem közbiztonsági ok, sem természeti csapás, mely ellehetetlenítené a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítését. A tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül éppen a tanulmányi félév felfüggesztése, közvetve pedig az alapítványi átállás módja fenyegeti - ezen veszélyeket elháríthatónak találjuk, amennyiben az Innovációs- és Technológiai Minisztérium, az alapítói jogok törvényes gyakorlója, az ellenérdekű fenntartóval szemben fellép. ..

… Aggodalomra adhat azonban okot, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet minél hatékonyabb elhárítása érdekében rendeleti kormányzás útján hozott rendelkezés, mely a hallgatói érdekképviseletek, a szenátusok és az akadémiai vezetések véleményezési jogát teljes mértékben figyelmen kívül hagyó fenntartói intézkedést lehetővé teszi, időlegesen az összes magyarországi felsőoktatási intézmény közösségét megfosztja autonómiájától.”

 
 Forrás: Facebook 
 

Ugyancsak csütörtöki hír, hogy Bodolay Géza rendezőt nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetőjévé. Elődje Bagossy László volt, akit 2018 januárjában neveztek ki. Bár megbízatása 2021-ig szólt, 2020. augusztus 31-én – tiltakozásul az SZFE alapítványi átalakulása és autonómiájának korlátozása ellen – lemondott a pozíciójáról.

Közben eldőlt, hogy továbbra is Máté Gábor igazgathatja tovább a budapesti Katona József Színházat, Kováts Adél pedig a Radnóti Miklós Színházat újabb öt évig. Erről Karácsony Gergely főpolgármester előző nap döntött.