„Klubrádió

SZFE: Palkovics Lászlóval tárgyalnának

2/11/2020 12:32

| Szerző: Klubrádió

A hallgatók sajtótájékoztatón reagáltak a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium tagja, Rátóti Zoltán pénteki levelére, melyben azt írta, felfüggesztik az oktatást az egyetemen. A hallgatók és a tanárok folytatják a munkát a döntéstől függetlenül. Egyúttal tárgyalni hívták Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, mivel szerintük az ő hatáskörébe tartozik az ügy megoldása.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfőn délelőtt sajtótájékoztatót tartottak az SZFE Vas utcai épülete előtt – írja a 24.hu.

A hallgatók és az SZFE tanárai előzőleg vasárnap nyilatkozatot tettek közzé, miután Rátóti Zoltán, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja levélben írta meg, hogy az őszi szünetet követően felfüggesztik az egyetemen az oktatást, mivel a hallgatói blokád miatt az egyetem új vezetői október 1-je óta nem tudták elfoglalni hivatalukat, és nem látnak rá az oktatás folyamatára.

A nyilatkozat szerint a fertőtlenítés mindhárom épületben megtörtént. Az Oktatási Hivatal ellenőrzési eljárásához szükséges összes adatot határidőre összeállították, de annak továbbítását, de Szarka Gábor kancellár gátolja azok továbbítását. Mindezek mellett az internet-szolgáltatás lekapcsolásával, a termek lezárásával, valamint az indokolatlanul hosszú őszi szünettel az új vezetés jogszerűtlen eszközöket vet be az egyetemen folyó oktatás akadályozására.

Úgy vélik, nincs valódi indok az oktatás felfüggesztésére, ezért az egyetem hallgatói és oktatói kijelentették: „mindezek ellenére folytatjuk a munkát, amihez jogunk van: tanulni és tanítani akarunk!”

A hallgatók hétfőn sajtótájékoztató keretén belül megerősítették vasárnapi nyilatkozatukat az oktatás folytatásáról, és arról, hogy a kuratóriumot nem tekintik legitimnek.

Épp ezért Palkovics Lászlót, az innovációs és technológiai minisztert hívták meg, hogy üljön le velük november 11-én tárgyalni, mivel szerintük ő az alapítói jogok törvényes gyakorlója.

A korábbi követeléseiket fenntartó hallgatók visszautasítják a kuratórium és Szarka Gábor kancellár fenyegetéseit, illetve azt is elmondták, az oktatók levélben kérték Szarkát és Rátótit, hogy bocsássák rendelkezésükre a dokumentumokat, ami alapján az oktatás felfüggesztéséről döntöttek, választ azonban eddig nem kaptak. A hallgatók és az oktatók szerint is rendben folyik az oktatás, és az Oktatási Hivatal vizsgálata is őket igazolja. Elmondták azt is, az új kancellár hetek óta akadályozza az Oktatási Hivatal ellenőrzési eljárásához szükséges adatok továbbítását, ezért hétfőn nyilvánosságra hozzák, és saját maguk viszik el azokat az Oktatási Hivatalhoz – írja a portál.

Címlapi fotó: Facebook