„Klubrádió
A lényeg

Schadl félmilliós kenőpénzt ajánlott, hogy ne vegyék észre siófoki házának szabálytalan átépítését

27/01/2022 18:51

| Szerző: Klubrádió

A Schadl-botrány újabb fejezetéről ír a 444. A letartóztatásban lévő végrehajtói kari elnök egy lehallgatott telefonbeszélgetés tanúsága szerint félmillió forint kenőpénzt szánt egy építésügyi szakügyintézőnek, hogy ne vegyék észre siófoki házának szabálytalan átépítését.

A 344 négyzetméteres, házat 2020 nyarán vette Schadl Siófokon, felesben, a ház teljes ára 90,5 millió forint volt. Az ingatlant ezután átépítették, de úgy hogy a nyomozati iratok szerint a fedett terasz miatt az ingatlan beépítése már jelentősen meghaladta az engedélyezett mértéket, és a kerítése is szabálytalan volt – olvasható a 444-en.

Schadl egyik kollégája ekkor beajánlott egy építésügyi szakügyintézőt a Somogy Megyei Kormányhivatalból, aki tud segíteni az ügy elrendezésében. Az MBVK elnöke azt tervezte, hogy a kormányhivatal munkatársát fél millió forinttal fogja megvesztegetni.

Schadl egyik kollégája beajánlott egy építésügyi szakintézőt a Somogy Megyei Kormányhivatalból, aki tud segíteni az ügy elrendezésében. A Schadlnak dolgozó építési vállalkozó találkozott is a szakügyintézővel, és meg is találták a megoldást. Nyújtsák be a használatba vételi engedélyt, amit az ügyintéző elfogad, és „mivel sok munkájuk van, annak a valóságtartalmát utólagosan nem is fogják ellenőrizni”. A nyomozati iratok szerint megfelelő szögből készített fotókkal lehet megoldani, hogy ne kelljen betartani a szabályokat.

A nyomozati iratokban feltételes módban írnak arról, hogy megtörtént-e valóban a korrupció. A 444 megkereste a Somogy Megyei Kormányhivatalt, hogy tudnak-e az ügyről, és milyen lépéseket tettek. Azt válaszolták, hogy az ügyben belső vizsgálat folyik. „A kormányhivatal az építésügyi eljárással kapcsolatos szabálytalanságot megállapította, emiatt az érintett ügyintéző kormányzati szolgálati jogviszonyát megszüntette.

A siófoki ingatant – a Schadlt érintő vagyonelkobzásban – november végén zár alá vette az ügyészség.