Schadl György több, mint 100 millióért válthatja ki a zárolt értéktárgyait
14/10/2025 08:38
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Eredetileg 30 millióval kalkulált.
Elkészültek a szakvélemények azokról az értéktárgyakról, amelyeket Schadl György kiváltana a bűnügyi zár alól, a volt végrehajtó elnöknek a többszörösét kell fizetnie annak, mint amivel korábban számolt – írja a 24.hu.

Schadl még év elején indítványozta a lefoglalt értéktárgyak, köztük ékszerek, autók, egy kisrepülő és egy kishajó kiváltását, védője pedig beadványban kérte, hogy szakértő állapítsa meg a tárgyak értékét. Januárban azt állította a Blikknek, egy 7 éves Audi S8-as, egy 15, egy 17 és egy 31 éves Mercedes van a birtokában, a repülőről pedig azt mondta, közel ötvenéves, állása szerint üzemképtelen. Összességében akkor úgy kalkulált, hogy az autókért, a repülőért, a kishajóért és az értéktárgyakért összesen nagyjából 30 millió forint körüli összeget kell majd befizetnie.
A 24.hu most viszont azt írja, az összegnek nagyjából a négyszeresét kell letennie a végrehajtók volt elnökének, ezt megerősítette Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője is. A szóvivő a lapnak azt mondta, az igazságügyi szakértői jelentések alapján Schadl Györgynek több mint százmillió forintnyi összeget kell fizetnie az értéktárgyak megváltásáért, de ez egyelőre nem történt meg. Ingatlanok egyébként nem szerepelnek a megváltandó értékek között, csak járművek, ékszerek, órák – tette hozzá.
