„Köszönjük
A lényeg

Schadl a börtönből telefonált: rejtsétek el az ékszereket!

23/11/2022 07:33

Schadl György, a bírósági végrehajtói kar a körülmények ellenére is elnöki székében, illetve az egy éve börtönben ülő, számtalan bűncselekménnyel gyanúsított elnöke miatt került bajba a felesége és az apja is, miután a férfi elfogása után a börtönből szólította fel őket, hogy rejtsék el a rendőrök elől a több mint százmillió forintos drágaságait, óráit, kincseit. Ők pedig így tettek, ezért ellenük is vádat emeltek, írja a 24.hu az ügyészség dokumentumaira hivatkozva.

 
Schadl György
Facebook
 

 

Schadl és 21 társa – köztük Völner Pál volt igazságügyi államtitkár – ellen októberben a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt, mert  Schadl 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a Völnerrel kialakított korrupciós kapcsolata révén, írja a lap.

Schadl a gyanú szerint havi kétmillióval kente meg az államtitkárt, aki cserébe ügyeket, kinevezéseket intézett el a végrehajtói kar nagy hatalmú elnökének, sőt még törvénymódosítást is intézett neki, hogy minél könnyebben ki lehessen lakoltatni a kilátástalan helyzetben lévő eladósodott embereket.

Schadl Györgyöt és feleségét egy éve a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, ahonnan diplomata útlevéllel akartak távozni.

"A vádirat szerint Schadl felesége és apja – tudva arról, hogy az órák és ékszerek büntetendő cselekményből származnak – eleget tett a kérésnek: egy Bartók Béla úti bankfiókban széfet béreltek, és elhelyezték ott a csaknem 110 millió forint értékű ékszert és luxusórát. A trezort Schadl apja nevére bérelték ki, de Schadl feleségének is volt hozzáférése. A vád szerint erre azért volt szükség, hogy az órákat és az ékszereket ne lehessen a végrehajtói kar elnökéhez kötni, és meghiúsítsák azok lefoglalását, ezért őket különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolják" - írja a 24.hu.

A széfbe rejtett ékszereken és órákon kívül a következő vagyonelemeket zárolták a hatóságok:

  • több mint tízmillió forintnyi valutát,
  • egy 7,5 millió forint értékű Breguet karórát,
  • 174,5 millió forintot, amit Schadl bankszámláján zároltak,
  • feleségével közös cégének üzletrészét,
  • nyolc belvárosi lakást,
  • négy vidéki házat, köztük egy siófoki nyaralót,
  • három budapesti üzlethelyiséget,
  • két pincét,
  • továbbá egy szentendrei telket.