„Zajlik

Rogán tagadja felesége és családja földvásárlását

12/02/2021 11:13

| Szerző: Klubrádió

Semmilyen kölcsönt nem folyósított a Budapest Bank Rogán Antal feleségének – mondta Rogán Antal a Magyar Nemzetnek. A Budapest Bank, miután feloldották a banktitkot közölte, nem kötöttek földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel.

Korábban a 444 cikkezett arról, hogy pár héttel Rogán Antal harmadik esküvője előtt, 2020. november 20-án a miniszter új feleségének családja hatalmas összegért vásárolt földeket Északkelet-Magyarországon, ehhez pedig az állami Budapest Bank kölcsönét vették igénybe. A tranzakcióról egy nyilvános szerződés is elérhető Tardona honlapján.

Ehhez képest a Magyar Nemzetnek, azt mondta a politikus, az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt őt nem kérdezték meg. Arra nem tért ki, hogy a szerződések miért kerültek ezeseteben nyilvánosságra. A lap szerint a sokat idézett szerződés soha nem ment teljesülésbe, a miniszter felesége és családja nem vásárolta meg a földterületeket.

A Budapest Bank, miután feloldották a banktitkot, közleményt adott ki. Eszerint nem kötöttek földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel, ennek megfelelően nem folyósítottak hitelt erre a célra.

A miniszter feleségének szülei ügyvédet bíztak meg az álhírek cáfolatával. Az ügyvéd a 24.hu kérdésére elmondta, hogy ma a sajtótörvény alapján helyreigazítást kezdeményeznek az érintett baloldali lapoknál és portáloknál.