„Klubrádió
A lényeg

Pegasus: Netanjahu ellenlábasait is lehallgathatták

18/01/2022 13:35

| Szerző: Klubrádió

Olyana adatokat gyűjthettek, amelyeket felhasználhattak volna a volt izraeli mniniszterelnök, Benjamin Netanjahu lemondását követelő személyek ellen. A szoftvert fejlesztő cég váltig állítja, nem foglalkozik azzal, miként használják fel a Pegasust. Ez megnehezítheti, hogy Netanjahu vádalkut kössön a korrupciós ügyében.

A volt izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu távozását követelő tiltakozó mozgalom vezetőit is megfigyelhette az izraeli rendőrség a Pegasus nevű kémszoftverrel – szúrta ki a 444.

Rajtuk kívül egy ismert politikushoz közel álló személy, valamint polgármesterek, korábbi kormányzati alkalmazottak is célkeresztbe kerültek.

Az izraeli Calcalist cikke szerint olyan adatokat gyűjtöttek be, amelyeket egy esetleges kihallgatáson felhasználhattak volna.

A rendőrség tagadja a vádakat, állításuk szerint mindig a törvénynek megfelelően járnak el, bírói engedélyek alapján, ragaszkodva a szigorú előírásokhoz. Az illetékes miniszter azt mondta, alapos vizsgálatot indítanak, de az első ellenőrzések alapján nem találták nyomát annak, hogy bírói jóváhagyás nélkül figyeltek volna meg bárkit is.

A Pegasust gyártó izraeli cég, az NSO ismét közölte, hogy nem folynak bele abba, miként használják a szoftvert az ügyfeleik. Az állami szervek elvileg a bűnözés és a terrorizus megelőzésére használják a Pegasust az adott ország előírásainak megfelelően.

Korábban még arról szóltak a hírek, hogy Benjamin Netanjahu vádalkuról tárgyal a hatóságokkal korrupciós ügyében.