Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez fideszes képviselők ellen Karácsony Gergely

28/05/2025 12:24

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Szentkirályi szerint papírjuk van róla, hogy egyáltalán nem összeférhetetlenek. 

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez a Fidesz fővárosi frakciójának azon tagjai ellen, akik fővárosi tisztségük mellett az Országgyűlés Hivatalának fizetett munkatársai is – jelentette be a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén napirend előtt.

A Fővárosi Közgyűlés ülése
 
Karácsony Gergely. Fotóó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Azt mondta: „az a kormányzati politika, ami a fővárost szándékosan csődbe akarja vinni, ebben a teremben nem kaphat támogatást”. Egyúttal felszólított mindenkit, hogy a város javának szolgálatára tett esküjük szerint cselekedjenek.

Szentkirályi Alexandra Fidesz-frakcióvezető erre reagálva  közölte: pitiánernek tartja, ahogy a Tisza és a főpolgármester egy összeférhetetlenségi eljárással bosszút akar állni rajtuk azért, mert rávilágítottak arra, hogy csődbe vitték a várost. Szerinte olyan jogi szakvéleményt kaptak, amely alapján nincs összeférhetetlenség.