„Klubrádió
A lényeg

Országszerte terjed a tanárok polgári engedetlensége

25/02/2022 07:18

| Szerző: Klubrádió

Csütörtökön legalább 29 intézményben több mint 500 tanár választotta a polgári engedetlenséget, hogy így tiltakozzon az ellen, hogy a kormány nekik megtiltotta a sztrájkot, írja Népszava. Pénteken továbbra is folytatódik a tiltakozás, ugyanis a tanárok fizetésemelést, és a jelenlegi feltételek módosítását követelik. 

A múlt hét óta legalább 99 iskolában kezdett tiltakozásba a tantestület kisebb-nagyobb része. Csütörtök délelőtt demonstrációt is tartottak a budapesti Horváth-kertben, ahol öt fővárosi iskola pedagógusai gyűltek össze, Szolnokon egyszerre öt intézményben döntöttek úgy néhányan csütörtökön, hogy nem veszik fel a munkát.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) március 2-ára, Szombathely főterére szervez demonstrációt. A pedagógusképzésben részt vevő egyetemistákból álló Pedagógusjelöltek a pedagógusokért elnevezésű csoport pedig március 16-ára hirdetett tüntetést Budapestre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Akadémia utcai épülete elé. Középiskolások és egyetemisták szintén erre a napra szerveznek demonstrációt Székesfehérvár főterén. Megmozdulásra készül a szegedi hallgatókból és oktatókból álló Veritas Virtus Libertas nevű csoport is, arra kérve az egyetemi polgárokat, hogy március 16-án “ürítsék ki” az egyetemeket, vagyis hiányzásukkal támogassák a sztrájkjogukban korlátozott pedagógusokat.