„Klubrádió

Óriási pszichiátriai központot tervez a kormány

18/12/2020 19:06

| Szerző: Klubrádió

A tervek szerint három intézmény összevonásával több mint ezer ágyas pszichiátriai, neurológiai és idegsebészeti óriásközpont jönne létre. A szakmát nem vonták be az egyeztetésbe, a pszichiáterek és az addiktológusok tiltakoznak – tudta meg a 24.hu.

A portál cikkében ismerteti: a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, a pomázi Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Központ, valamint az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet összevonását tervezi a kormány. Hogy mikor, annak pontos dátuma nem ismert, de úgy tudják, jövőre realizálódhat a terv, amelynek tényét a Magyar Pszichiátriai Társaság is megerősítette a 24.hu-nak.

Az átszervezéssel tehát több mint ezer ágyas pszichiátriai központ valósulna meg. A tervezet a napokban vált ismertté a szakma előtt, amely pénteken már tiltakozó levelet is küldött Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek – olvasható a cikkben.

Az egyebek mellett a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöksége és a fontosabb szakmai testületek képviselői által aláírt állásfoglalásban azt taglalják, hogy az összevonással létrejövő óriási intézmény hátrányosan érintené a pszichiátriai és addiktológiai szakmák fejlődését, valamint a betegek ellátását. A központosítást észszerűtlennek és szakmailag indokolatlannak tartják, ezért kérik a minisztériumtól a döntés elhalasztását.

A pszichiátriai szakma megrökönyödését kiváltó tervben problematikusnak tartják azt is, hogy miközben teljesen eltérő az idegsebészet és az addiktológia, és a neurológia is szétvált a pszichiátriától, most ezeket mégis egy intézménybe tömörítenék.