„Klubrádió

Orbánék régi tanácsadóját nevezték ki az SZFE új intézetvezetőjének

3/12/2020 16:47

| Szerző: Klubrádió

Fidesz-közeli kommunikációs szakembert neveztek ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti Intézetének élére. Az új vezető Antal Zsolt, aki bemutatkozó interjújában azt is is elmondta, mit vár a hallgatóktól.

„A harmadik intézetvezető is megkezdte munkáját. Sára Balázs és Bodolay Géza után, akik a filmes és a színházi intézetet vezetik, Antal Zsolt kapta meg a megbízását, aki az Elméleti Intézet munkáját irányítja" (sic!) – írták a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján.

A közleményben nem szerepel, de Antal Zsolt a kilencvenes években a Fidesz választási kampányfilmjeit gyártó cégnél kezdte a pályáját, majd az első Orbán-kormány kommunikációs tanácsadója lett.

 
Antal Zsolt
 

Ahogy a hvg.hu beszámolt róla, arról már az SZFE honlapja is ír, hogy Antal Zsolt 2000–2016 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és Média Intézetének oktatója volt, 2016-tól pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen dolgozott vezetői beosztásban – azon az egyetemen, amely annak idején, a második Orbán-kormány közigazgatási és igazságügyi minisztere, Navracsics Tibor elképzelései alapján jött létre. Antal 2010-től hét éven át a fiatalok tehetséggondozását felkaroló Dél-alföldi Talentum Akadémia oktatási programvezetője volt. 2010 óta, azaz a helyi fideszes hatalomátvétel óta dolgozik a gyulai önkormányzati médiánál. Az azonban megint csak kimaradt az SZFE-s életrajzból, hogy Antal dolgozott a kormány által mindig kiemelten díjazott, később sokáig G. Fodor Gábor nevével fémjelzett, a kormány irányvonalát jellemzően mindenben követő Századvég Alapítványnál is.

Az SZFE hallgatóinak és tanárainak nagy része által illegitimnek tartott, a kormányzat által ősz elején az intézményre oktrojált egyetemi vezetés embere a vele készített bemutatkozó interjúban többek között a következőt mondja el terveiről: „Az intézetben folyó képzéseket részletesen áttekintjük. Önálló kutatási tervet készítünk. Végül egyetemi szinten is működőképes képzésfejlesztési és kutatási javaslatot dolgozunk ki ... Fontos, hogy a képzéseket és az oktatói munkát széleskörű kutatásokra és tananyagfejlesztésre alapozzuk. Erre épül a személy- és gyakorlatközpontú képzés és az egyes tevékenységek ellátásához szükséges szakmai-tudományos kompetenciák elsajátítása és a tehetséggondozás.”

Arra a kérdésre, hogy milyen tulajdonságokat vár el egy SZFE-s hallgatótól illetve oktatótól: Kiválóság. Láthatóság. Szorgalom.

Amint a 24.hu emlékeztet rá, a Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium a múlt héten döntött úgy, hogy a tiltakozás és az Oktatási Jogok Biztosa állásfoglalása ellenére is érvényteleníti az SZFE őszi félévét, amire egy frissen meghozott kormányrendelet adott neki lehetőséget a rendkívüli helyzetben.